Vágólapra másolva!
Az amerikai Serena Williams 1 óra 31 perc alatt nyert nővére, Venus ellen a  francia nyílt teniszbajnokság női döntőjében. Serena pályafutása második egyéni Grand Slam-győzelmét aratta. Először 1999-ben, a US Openen diadalmaskodott.   

Női egyes, döntő:
Serena Williams (amerikai, 3.) - Venus Williams (amerikai, 2.) 7:5, 6:3

A két testvér a tavalyi US Open után találkozott ismét Grand Slam-torna döntőjében, s New Yorkhoz hasonlóan a francia fővárosban is két játszmás mérkőzésre került sor. A tengerentúlon az idősebbik Williams-nővér diadalmaskodott 6:2, 6:4-re, most azonban - megérdemelten - fordult a kocka. Serena Williams végig jobban játszott, még úgy is, hogy több ki nem kényszerített hibát követett el (54-47).

A hétfőtől világelső Venus csak időnként nehezítette meg húga dolgát. Az első játszmában például 4:2-re vezetett, a győzelemre viszont nem volt igazán esélye. A hétfőtől a világranglista második helyén álló Serena 18 nyerő ütésére csak 4 hasonló válasz érkezett, s ez döntőnek bizonyult. Az adogatáselnyerési lehetőségekből is többet használt ki a bajnok (11-ből 7-et, Venus: 12/5). A győztes 760 500 (178 millió forint), a vesztes 380 250 eurót kapott.

Serena Williams: "Alig hiszem el, hogy megvalósult az álmom. Csodálatos győzelmet arattam, régóta vártam a második egyéni Grand Slam-sikerre. Örömömet csak az keseríti meg egy picit, hogy a döntőben Venus ellen kellett nyernem."

Venus Williams: "Csalódott vagyok, de az jelentősen javítja hangulatomat, hogy Serena lett a győztes. Közösen ünnepeljük majd meg a család nagy sikerét."

Férfi páros, döntő:
Haarhuis, Kafelnyikov (holland, orosz) - Knowles, Nestor (bahamai, kanadai, 2.) 7:5, 6:4

junior fiúk, páros, elődöntő:
Henry, Reid (ausztrál) - Balázs, Przysiezny (magyar, lengyel) 7:6 (7-2), 6:2

Korábban:

Costa-Ferrero döntő a Roland Garroson

Fórum:

Roland Garros