Felejthető év után ismét szeretne az élmezőnybe kerülni a Lotus csapat, amely immáron a legjobbnak tartott Mercedes erőforrással áll rajthoz a Forma-1-ben. Az enstone-i istálló Pastor Maldonado személyében egy futamgyőztes versenyzőt is foglalkoztat, de a közvélemény elsősorban Romain Grosjeantól várja a kis csapat fellendítését.
„Remélem, hogy visszatérhetünk egy jobb időszakba, és 2015-ben megmutathatom, mire vagyok képes, 2016-ban pedig már ismét nyerő autónk lehet” – nyilatkozta Grosjean a francia Auto Hebdo magazinnak.
A Lotus a Forma-1-be visszatérő Kimi Räikkönen révén két év alatt két győzelmet és számos dobogós helyezést szerzett, ráadásul még úgy is az élmezőnyben szerepelt, hogy Grosjean rendszeresen összetörte az autóját.
A csapaton 2013 második felében anyagi nehézségek lettek úrrá, ami Räikkönen és száz alkalmazott távozásához vezetett, tavaly pedig az enstone-i gárda története egyik legrosszabb idényét teljesítette. Gerard Lopez elismeri, hogy a kettő között van összefüggés.
„Megfizettük a tanulópénzt, de nem az emberek száma, hanem a hatékonyság a fontos. Ismerek csapatokat, amelyek 850 fővel évekig nem tudták elérni azt, amit mások 500 emberrel igen” – jelentette ki.
„Nagyon sokat írtak arról, hogy jó emberek távoztak tőlünk, de az igazság az, hogy a 2012-es és 2013-as autóért felelős technikai stábunk néhány híres tagjától eltekintve, aki tényleg elhagyott minket, érintetlen” – utalt például James Allisonra, aki jelenleg a Ferrari technikai igazgatója.
A luxemburgi üzletember szerint csapatának a sikertelen tavalyi szezon után most arra kell koncentrálnia, hogy ismét visszatérjen az élmezőny közelébe. E téren segítségükre lesz új motorszállítójuk is, de Lopez úgy véli, nem ez az egyedüli döntő tényező.
„Az új Mercedes erőforrás nagy különbséget jelent, bár nem kizárólag a Renault okolható a katasztrofális 2014-es szezonunk miatt” – ismerte el.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!