Lewis Hamilton kisebb balesetet szenvedett a spanyolországi Jerezben, miközben a Yamaha superbike-ját tesztelte a japánok gyári versenyzőivel. Az ötszörös világbajnoknak nem esett baja, a bukás után aznap még további köröket tett meg. A Mercedes pilótája nem most először tesztelt kétkerekűt, nagy motorrajongó, az MV Agusta már limitált kiadású motort is piacra dobott a nevével, ugyanakkor nem árt vigyáznia, mert egy komolyabb baleset akár az F1-es karrierjére is hatással lehet.
A Gazzetta dello Sport értesülései szerint Hamilton egy Yamaha YZF-R1-et tesztelt, ugyanazt a motort, amelyet a hangvillások Crescent Racing által üzemeltetett gyári csapata is használt a superbike-világbajnokság idei szezonjában. Az ötszörös világbajnok a Crescenttel dolgozott együtt a teszten, amelyet a brit No Limits, egy pályanapokat szervező cég hozott össze. A Yamaha és a Monster logóitól eltekintve teljesen fekete, 44-es számmal ellátott masinával körözött,
egyszer pedig el is dobta a motort, méghozzá a pálya egyik tempósnak számító kanyarjában, a hátsó egyenesre vezető ötösben. Sértetlenül megúszta a bukást, és folytatni tudta a tesztet.
Hamilton közismerten imádja a MotoGP-t, tavaly pedig a híres motorokat gyártó cég, az MV Agusta nagykövete lett, az olasz gyár még egy, a nevével fémjelzett limitált kiadású motort is a piacra dobott F4 LH44 néven. A Mercedes sztárja az idén már nem először tesztelt profi motorversenyzőkkel, a MotoGP-ben az LCR Hondával induló Cal Crutchlow társaságában eltöltött egy napot a kaliforniai Chuckwalla Valley-ben is, ahol szintén egy superbike nyergébe pattant fel.
Hamilton az idén azt nyilatkozta, hogy kizárólag a MotoGP-ben tudná elképzelni magát, ha az F1-en kívül máshol versenyezne.
Ha tehetném, kipróbálnám magam a MotoGP-ben, ami eléggé hardcore.
Ez az egyetlen sorozat, amelyet követek, méghozzá vallásos szinten, ami azt jelenti, hogy bárhol is legyek a világban, online nézem a versenyeket. Elbűvölnek ezek a versenyzők, akik kizárólag a saját tapasztalatukra és tudásukra támaszkodva versenyeznek. Szerintem ez nagyon klassz."
A Forma-1-es csapatok előszeretettel tiltanak meg minden olyan tevékenységet versenyzőiknek, amely során komoly sérüléseket szenvedhetnek, ezzel veszélyeztetve a részvételüket egy versenyhétvégén. Vélhetően a Mercedes ezen a téren elnézőbb Hamiltonnal, akinek azonban ezzel együtt észnél kell lennie, motorozás közben ugyanis az F1-es autóval ellentétben sokkal előbb járhat sérüléssel egy kisebb bukás is, legyen szó akár kéz- vagy lábtörésről.
Nem Hamilton lenne az első, az utóbbi 15 évben már két F1-es pilóta is megtapasztalta, hogy mennyire komoly következménye lehet a kétkerekűek hajszolásának.
Michael Schumacher első visszavonulása után óriási szenvedéllyel vetette bele magát a motorversenyek világába, számos futamon indult Honda CBR 1000 RR Fireblade-jével, és bizony többször esett is. Legnagyobb bukására 2009 februárjában, Cartagenában került sor, a baleset súlyosságára pedig csak később, egészen pontosan akkor derült fény, amikor a Ferrari felkérte a Hungaroringen fejsérülést szenvedett Felipe Massa helyettesítésére.
Schumacher a 2007-es Ferrarival elvégzett privát teszt után kénytelen volt lemondani a beugrásról, a motoros balesetben ugyanis megsérült az egyik csigolyája, valamint a koponyacsontja is, ez pedig még 6 hónappal később is olyan erős nyakfájdalmakat okozott neki a nagy oldalerőkkel járó F1-es autó vezetése közben, hogy azt semmilyen orvosi módszerrel sem tudták elviselhetővé tenni.
Nemcsak visszavonult, hanem aktív F1-es pilótát is utolérheti motoron a balszerencse, ezt jól mutatja Juan Pablo Montoya 2005-ös esete. Noha Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke, valamint Montoya is ragaszkodott ahhoz, hogy a kolumbiai válla teniszezés közben sérült meg,
már abban az időben is nyílt titok volt, hogy Kimi Räikkönen csapattársa valójában motokrosszozás közben esett el.
Akkor még senki sem sejtette, de ez a malőr közvetve Montoya visszavonulásához vezetett, a 2005-ös szezon elején ugyanis két futamot ki kellett hagynia, majd utána is nagy fájdalmak mellett vezetett, ez pedig azt eredményezte, hogy a mezőny leggyorsabb autójában ülve esélye sem volt megküzdeni a világbajnoki címért Räikkönennel és Fernando Alonsóval. A következő szezonra a wokingiak visszaestek, Ron Dennis elmondása szerint Montoyát pedig annyira frusztrálta, hogy saját hibájából elszalasztotta a lehetőséget, hogy emiatt döntött a NASCAR-ra váltás mellett.