Január első fele a sportvilágban Novak Djokovicsról és a szerb teniszező körül Ausztráliában kialakult hisztériáról marad emlékezetes. A világelső oltatlanul próbált elindulni az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon, de már akkor akadályokba ütközött, amikor megpróbált belépni Ausztráliába. Djokovics vízumát néhány órával gépe földet érése után visszavonták, majd bírósági tárgyalás után mégis beengedték az országba, de az év első Grand Slam-tornáján így sem indulhatott el, mert az ausztrál bevándorlásügyi miniszter végül kiutasította.
Djokovicsról az ügy közben kiderült, amit addig csak sejteni lehetett, azaz hogy nincs beoltva, és azzal próbált meg mentességet szerezni az oltási kötelezettség alól, hogy azt állította, decemberben átesett a koronavírus-fertőzésen. Az állításaival kapcsolatos kételyek és az, hogy bizonyítottan megszegte a karanténszabályokat, végül a kitoloncolásához vezettek. A közelgő, az F1-es versenynaptárba két év kihagyás után visszatérő Ausztrál Nagydíj előtt pedig az ügy miatt felmerül a kérdés, hogy előfordulhat-e hasonló botrány valamelyik pilótával vagy csapattaggal. A futamot rendező cég vezérigazgatója szerint nem.
Andrew Westacott, az Australian Grand Prix Corporation vezérigazgatója közölte, hogy a Forma-1 és minden érintett számára világos, hogy az országba csak két oltással lehet belépni, így nem számít hasonló hercehurcára, mint ami Djokovics esetében történt, mint ahogy
azt is kizárta, hogy – ahogy az a szerb teniszezővel megtörtént – bárki különengedélyt ad bárkinek az oszágba lépésre.
„Szorosan együtt dolgoztunk Victoria állam kormányával 2021-ben és a 2022-es futamhoz vezető időszakban, és természetesen ugyanezt tettük a Forma-1-gyel is.
Az országba lépés és a Forma-1-ben működés szabályai is egyszerűek. Ahhoz, hogy valaki részt vegyen az eseményen, 100%-ban oltottnak kell lennie, és senki nem fog kapni kivételt senkitől
– jelentette ki. – A Forma-1 felismerte, hogy az egész világon mindig alkalmazkodnia kell a határokon annak a joghatóságnak a szabályaihoz, ahol versenyez. A 2020-as [törölt] melbourne-i verseny óta 41 helyszínen versenyeztek, mi pedig üdvözölni fogjuk őket az országban. Ismerik a szabályokat és semmi problémájuk nincs velük."
„Szerintem magától értetődő, hogy száz százalékban be lesznek oltva és betartják a szabályokat. Ez azt jelenti, hogy amikor idejönnek Melbourne-be, nagyon-nagyon biztonságos módon fognak működni. Ez a határozott álláspont. A megállapodásaink már jóval az Australian Openen történtek előtt megköttettek, az elmúlt másfél évben szorosan együtt dolgoztunk a szövetségi kormánnyal, az állami kormánnyal, a Forma-1-gyel és az FIA-val" – nyilatkozta Westacott.
Az ausztráliai verseny promótere a 2020-ban történtek megismétlődésétől sem tart annak ellenére, hogy Ausztráliában rekordokat döntöget a koronavírusos esetek száma az utóbbi időben, és különösen a keleti part érintett. Két évvel ezelőtt az utolsó utáni pillanatban törölték a futamot, jókora közfelháborodást okozva ezzel, a drukkerek ugyanis a pénteki első szabadedzés előtt már tömegesen várakoztak a pálya bejáratánál arra, hogy beengedjék őket.
Westacott szerint az idei futam megrendezése ugyanakkor 100%-ig biztos.
„Garantálom, hogy ilyesmi nem fog újra megtörténni. Magabiztosak vagyunk azt illetően, hogy minden rendben lesz. Látjuk, hogy mi történik Ausztráliában, és nem emlékszem, hogy az utóbbi időben komoly eseményt töröltek volna. Megrendezzük az eseményt, de előfordulhat, hogy másfajta követelményeknek kell megfelelünk.
Az igazán fontos azonban az, hogy az emberek nyugodtan jöhetnek és vásárolhatnak belépőket, mert kijelentem, hogy nulla az esélye annak, hogy töröljük a versenyt. Február elsején pedig megkezdjük a pálya felépítését.
Teljes kapacitást tervezünk, amíg mást nem mondanak. Extra lelátókat építünk, új kiszolgáló létesítményeket állítunk fel és növeljük az állóhelyek területét is" – jelentette ki.
Ezzel együtt előfordulhat, hogy – akárcsak a jelenleg is zajló Australian Openen – a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon is csak a férőhelyek 50%-t lehet majd értékesíteni, ez esetben pedig legfeljebb félház lesz a versenyen, amelyet április 7-e és 10-e között, a 2022-es szezon harmadik állomásaként rendeznek meg.