Miután a Mercedes és azon belül is Lewis Hamilton kifejezetten gyengén kezdte a 2022-es idényt, egyre többen kezdték el találgatni, hogy a győzelemhez szokott brit pilóta meddig tudja elviselni a sikertelenséget. Többen is hangot adtak azon véleményüknek, hogy nem biztosak benne, hogy a hétszeres világbajnok kitölti a jövő év végéig szóló szerződését a csillagos alakulatnál.
Helmut Marko ennél is tovább ment, amikor arra reagált, hogy Max Verstappen lekörözte Hamiltont az Emilia Romagna Nagydíjon. A Red Bull tanácsadója kijelentette, hogy a 37 éves versenyző „talán azon gondolkozik, hogy tavaly vissza kellett volna vonulnia”. A Mercedes versenyzője vélhetően az ő szavaira is reagált, amikor szerádn megosztott egy képet a közösségi médiában.
A mesterművemen dolgozom
Persze nem Marko volt az egyetlen az F1-hez köthető személyek közül, aki Hamilton visszavonulásáról beszélt. Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy Mika Häkkinen úgy véli, a hétszeres világbajnok nem érzi jól magát ebben a helyzetben, és nemsokára fontolóra veheti a távozást legnagyobb sikereinek helyszínéről. Az érintett még az imolai hétvégén reagált a felvetésre.
„Láttam néhány megjegyzést bizonyos személyektől, akikkel kapcsolatban emlékszem, hogy fiatalabb koromban tiszteltem őket – utalt egyértelműen a finnek kétszeres világbajnokára. – Ezek a megjegyzések ostobák, és az a céljuk, hogy [a megszólaló] címlapra kerüljön, és fontos tényező maradjon. Tizenhárom éves korom óta vagyok a Mercedesnél, csodálatos időket éltünk meg, és együtt tapasztaltuk meg a magasságokat és a mélységeket.
Száz százalékig elkötelezett vagyok a csapat iránt, sehol máshol nem szeretnék lenni.”
Hamilton arról is beszélt, hogy a jelenlegi Mercedes közel van a 2009-es McLarenhez, amelyet F1-es pályafutása legrosszabb autójának titulált. A brit pilóta azonban ismét leszögezte, hogy bízik a javulásban, még akkor is, ha az idei szezonban nem számíthatnak sok jóra.
„Csak azért, mert nehéz időszakon megyünk keresztül, nem hátrálok meg, ez nincs benne a DNS-emben – szögezte le. – Még mindig világbajnokok vagyunk, és helyre tudjuk ezt hozni, csak hosszabb időbe fog telni, és fájdalmas évünk lesz. Ezt a szezont együtt kell átvészelnünk abban a hitben, hogy képesek vagyunk orvosolni [a problémákat] valamikor idén, vagy legrosszabb esetben legalább jövőre.”