A Williams már korábban bejelentette, hogy az elküldött Nicholas Latifi helyét 2023-ban a 21 éves amerikai tölti be, aki egy éve csatlakozott az istálló akadémiájához. Ehhez egy kivételével minden feltétel adott, azonban szüksége van még legalább 40 szuperlicenc pontra, amelyet azzal biztosíthat be, ha a Forma–2-es bajnokság összetettjében legalább a hetedik helyen végez.
Sargeant ugyanis a 2020-as F3-as bajnokság harmadik helyével 20, a tavalyi Forma–3-as szezon hetedik pozíciójával pedig hét pontot szerzett. Ehhez jött hozzá az idei utolsó négy F1-es versenyhétvége szabadedzésein való részvétellel további három pont és két egység azért, mert büntetőpontok nélkül teljesítette a legutóbbi szezonját. Így még nyolcra van szüksége ahhoz, hogy elérje a 40-et – ennyit pedig éppen az F2-es összetett 7. helye ér.
A Forma–2-es Abu-Dzabi Nagydíj szombat délutáni sprintfutamát Sargeant a pontverseny 3. helyén 135 ponttal várta, mögötte Jack Doohan, Jehan Daruvala és Enzo Fittipaldi egyaránt 126, Liam Lawson 123, Frederik Vesti 117, Ivasza Ajumu 116, Jüri Vips pedig 110 ponttal állt azok közül, akik még veszélyeztethették az F1-es ülését.
Az amerikai az ötödik helyről rajtolt, az első körben pedig Daruvala és Fittipaldi ütközött össze látványosan, ami harmincperces piros zászlós fázist eredményezett.
A 23 körös versenyt végül a leggyorsabb körért járó plusz ponttal együtt Liam Lawson magabiztosan nyerte meg Richard Verschoor és Felipe Drugovich előtt. Sargeant a hatodik, Doohan a hetedik helyen végzett, ők szereztek még pontot az említett nyolcasból.
Ezzel az összetettben a már biztos bajnok Drugovich és a második Théo Pourchaire mögött a következő az állás:
3. Logan Sargeant 138 pont
4. Liam Lawson 134 pont
5. Jack Doohan 128 pont
6. Jehan Daruvala 126 pont
7. Enzo Fittipaldi 126 pont
8. Frederik Vesti 117 pont
A vasárnapi F2-es főfutam pontozása megegyezik az F1-es versenyekével, így pedig Sargeant noha nagyon kicsi valószínűséggel, de kiszorulhat még a pontverseny első hét helyezettje közül, ami azt jelenti, hogy
még nem biztosította be a 2023-as F1-es helyét Alexander Albon csapattársaként.
A főfutamon amennyiben balszerencsésen jár és visszaesik a nyolcadik helyig (aminél hátrébb már nem tud), akkor azon múlik az F1-es ülése, hogy kap-e büntetőpontot vasárnap – amennyiben nem, akkor azért is kap plusz két pontot (hiszen a teljes szezonban egyet sem gyűjtött) és az összetett nyolcadik pozíciójáért járó hat egységgel együtt az is elég a 40 ponthoz és az F1-es ülés megszerzéséhez.