A 24 éves brit pilóta idén olyan eredményt ért el, amit korábban csak két másik versenyző, vagyis csapaton belül több pontot szerzett, mint a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton. Korábban ez csak honfitársának, Jenson Buttonnak és Nico Rosbergnek sikerült. Utóbbi nemcsak legyőzte a brit klasszist a házon belüli küzdelemben, hanem a bajnoki címet is elhódította összecsapásuk végén. Rosberg ezt követően azonnal visszavonult, de azóta is figyelemmel kíséri a Forma-1 történéseit, sőt szakértőként gyakran véleményezi is azokat a különböző televíziós csatornákon.
A nemrég befejeződött idény után Rosberg a Mercedes fiatal versenyzőjének szezonjáról azt mondt, a meggyőzően kezdő Russellre még egy nagyon kemény kihívás vár: olyan küzdelemben is le kell győznie Hamiltont, melynek tétje rendre a futamgyőzelem, és esetleg a bajnoki cím. Ebben az esetben ugyanis Hamilton erősebb ellenfél lehet, mint idén volt, amikor a Mercedes csak egyszer nyert.
"Más lett volna a helyzet, ha a Mercedes az év elejétől kezdve versenyképes lett volna.
George-nak az új szezonban újra bizonyítania kell majd, és meglátjuk, hogy a második alkalommal is Lewis előtt tud-e maradni. Ez lesz számára az eddigi legnagyobb kihívás"
– mondta a korábbi német versenyző.
Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!