Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton közel két és fél éve nem nyert F1-es futamot és a 2024-es idényt is nagyon gyengén kezdte. Az egykori versenyző, Marc Surer szerint az utóbbi években a hétszeres világbajnok gyengébb autókban ült, és a megváltozott körülményekhez nem tudott alkalmazkodni.

Hamilton az utolsó évét tölti a Mercedesnél, az eddigi három futam alapján elképzelhető, hogy karrierje egyik leggyengébb szezonját hozza majd a 2024-es esztendő. Az egykori F1-es versenyző, Marc Surer szerint a hétszeres világbajnok mindig a legjobb autókban ülhetett, de most ez nem így van, ezért látványosan szenved.

"Lewis mindig is a legjobb autókban ült. 

Ez azt jelenti, hogy ha az autó nem azt csinálja, amit ő akar, akkor gondban van. És jelenleg is ezt látjuk" -

mondta a svájci pilóta, aki szerint Hamilton csapattársa, George Russell, valamint a veterán Fernando Alonso is sokkal jobban képesek alkalmazkodni egy gyengébb autóhoz.

Forma-1, Szaúd-arábiai Nagydíj 2024, Lewis Hamilton
Lewis Hamilton kemény kritikát kapott
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

Lehet, hogy egyszerűen el van kényeztetve. Mindig a legjobb csapatban volt a Formula 3-ban és a Formula 2-ben, ami miatt teljesen normális számára, hogy az autó úgy viselkedik, ahogy azt ő akarja.

Amikor viszont harcolnia kell az autóval, akkor veszít" - hangzott Surer kemény kritikája, aki azt is elmondta, mire lehet majd képes Hamilton jövőre a Ferrarival.

"Bizonyítani akarja majd a világnak, hogy képes versenyeket nyerni a Ferrarival. Az életkora azonban már ellene szól. A tapasztalatával tehát biztosan hozzá tud majd tenni, ami viszont a nyers tempóját illeti, szerintem veszíteni fog pár századot vagy tizedet" - idézte a motorsport.com a korábbi F1-es pilóta szavait.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!