Vágólapra másolva!
Az angol közvélemény kétszeresen is nagy várakozással tekint David Beckham labdarúgó-világbajnoksággal kapcsolatos fellépése elé. A futballőrültek természetesen a gyepen várnak kimagasló teljesítményt a Manchester United játékosától, míg a zenekedvelő lemezgyűjtőket az a néhány napja felröppent hír hozta lázba, amely szerint Beckham rappel majd a vébé hivatalos dalában.

Szakértők szerint a focista hangját nagyszerűen lehetne használni a New Order zenekar "Mozgásban a világ" című dalában, amely egyben a távol-keleti világbajnokság himnusza. A tervek szerint az angol labdarúgó a nóta remixében kapna szerepet, amelyben nagyszerűen kihasználhatná rappelésre alkalmas hangját.

Beckham kirándulását a zenei világba a New Order tagjai sem ellenzik, sőt szívesen szerepelnének egy albumon Daviddel. "Ez egy kiváló ötlet, rajta leszünk, hogy összejöjjön a dolog, hisz ő egy isten!" - lelkendezett a hír hallatán Peter Hook, a zenekar basszusgitárosa.

Az átmeneti rapperré változás sikere minden bizonnyal előre borítékolható, hiszen Beckham olyan slágerrel debütálhat, amely 1990-es verziójában a listák élét is meghódította.

Pircs Anikó

Korábban:

Fórum:

Kit hagy el előbb David Beckham, Victoriát vagy a Manchestert?

Megvan már?

Victoria Beckham: VB