Vágólapra másolva!
Az angol bajnokság kilencedik fordulójának zárómérkőzésén a Portsmouth a nigériai Aiyegbeni góljával 1-0-ra verte a Tottenhamet.

A vendég londoniak mutatkoztak aktívabbnak eleinte, Pedro Mendes léc fölött elzúgó lövése, és Davies Hislop kezében landoló kísérlete jelezte, hogy a Spurs elvinné a pontokat a kikötővárosból. Azért a túloldalon Robinson sem unatkozott, a válogatott hálóőr Aiyegbenit akadályozta meg a gólszerzésben.

Nem sokkal később Berger is megpróbálta elszomorítani a Tottenham híveit, ám Robinson ismét odaért, és fölétolta a cseh löketét. A szünet előtt még egy góllal kecsegtető Keane-Defoe akció futott végig a pályán, ám az angol támadó nem tudta gólra váltani ír kollégája passzát.

A második félidőt is jobban kezdte a Jacques Santini által irányított Tottenham, ismét Defoe puskázott el egy helyzetet, majd Gardner fejelt a kapufára. A Portsmouth is éledezett, és Harry Redknapp háromcsatáros játékra állt át, nyomatékosítva, hogy otthon kötelező begyűjteni a győzelmet.

A játékosok nem akartak ellentmondani az edzőnek, és a 63. percben Lua Lua beadását Aiyegbeni bólintotta a hálóba. Santini is gyorsan váltott, Kanoute pályára küldésével a Spurs is három támadóval rohamozott, de így is majdnem a Pompey szerzett újabb gólt, a csereként beálló Kamara azonban hibázott, ám most ez is belefért, így is győzött a Portsmouth.

Premier League, 9. forduló
Portsmouth - Tottenham 1-0 (0-0)
gól:
Aiyegbeni (63.)