Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt szeptember 25-én!

2001-ben ezen a napon játszották a Bajnokok Ligájában a harmadik forduló mérkőzéseinek felét. A keddi nap rangadójának kikiáltott mérkőzést Németországban rendezték, ahol az F csoportban Bayer Leverkusen az FC Barcelonát fogadta. Az előző játéknapon mindkét gárda nyerni tudott, így a tét tulajdonképpen az volt, hogy melyik csapat tud helyzeti előnyt szerezni magának.

A hazai együttesből némi meglepetésre kimaradt a játékmester Yildiray Bastürk, míg a másik oldalon az argentin Javier Saviola került a kispadra: úgy látszik, Carles Rexach szerint a fiatal támadó még nem elég érett arra, hogy kezdő ember legyen a BL-ben.

Eleinte a katalán mester döntése tűnt megalapozottabbnak, mert a Barca játszott jobban, és Luis Enrique remek egyéni alakításának köszönhetően meg is szerezte a vezetést. A német csapat játékában rengeteg volt a hiba, a futballisták rendkívül idegesek voltak, ami a temérdek eladott labdában és rossz passzban nyilvánult meg.

Ráadásul a máskor oly biztos ítélet-végrehajtó Hans-Jörg Butt lába is megremegett, a kapus kihagyta a legnagyobb egyenlítési lehetőséget, a tizenegyest (Butt pályafutása során korábban 21 alkalommal végzett el tizenegyest a német bajnokságban, és mindössze egyszer hibázott. A BL-ben addig százszázalékos volt a teljesítménye, hiszen az előző idényben a Juventus FC ellen még a Hamburger SV színeiben eredményes volt.)

A szünetben aztán Klaus Toppmöller harcba dobta Bastürköt, és ezzel egy csapásra megélénkült a hazai gárda. Az apró termetű török középpályás nem csak az irányításban jeleskedett, hanem gólt is szerzett, és az egyenlítés után a Leverkusen magasabb fokozatba kapcsolt. A győztes találathoz persze az is kellett, hogy a vendégek védelme nagyot hibázzon, de a gyógyszergyáriak végül megérdemelten gyűjtötték be a három pontot.

Bayer Leverkusen - FC Barcelona 2-1 (0-1)
Leverkusen, BayArena, 25 000 néző
v.: Dallas (skót)
Bayer Leverkusen: Butt - Lúcio, Nowotny, Placente - Sebescen (Bastürk, 46.), B. Schneider, Ballack, Ramelow, Zé Roberto (Zivkovic, 83.) - Kirsten (Ojigwe, 75.), Neuville
edző: Toppmöller
FC Barcelona: Bonano - Puyol (Gabri, 72.), Christanval, P. Andersson, Sergi - Fábio Rochemback (Gerard, 78.), Xavi, Cocu - Luis Enrique, Kluivert, Geovanni (Saviola, 55.)
edző: Rexach
gól: Bastürk (52.), Neuville (69.), ill. Luis Enrique (22.)