Vágólapra másolva!
Az elbukott BL-selejtező ellenére nem voltak elégedetlenek teljesítményükkel a Videoton játékosai Sturm Graz 3-2-es legyőtése után. Gosztonyi András szerint néhány hét elteltével máris szebb focit játszik a csapat, Paulo Sousa büszke a játékosaira, Polonkai Attila szerint a továbbjutást is megérdemelték volna, Nikolics Nemanja pedig úgy véli, ilyen játékkal "nyugodtan ki lehet esni".

Gosztonyi András a meccs után a játékvezetés miatt dohogott az [origo]-nak, a pályán úgy látta, hogy az az első osztrák gól előtt "katasztrofális döntést" hozott a bíró, amikor a partjelző intése ellenére megadta a vendégek gólját (amely, mint később kiderült, teljesen szabályos volt.) "Szerintem egyikük sem tudta, hogy mi újság, és ennek mi ittuk meg a levét" - fogalmazott a 20 éves játékos.

Az MTK-s korszakhoz hasonlóan a Sturm ellen ismét a bal oldalon szerepeltetett támadó elmondta: a szünetben, 3-2-es vezetésnél úgy érezték, hogy megnyerhető a mérkőzés, ami meg is lett, de a továbbjutással lettek volna igazán boldogok a Videotonnál. "Igazi csapatként játszottunk, szerintem nem lehet senkinek szemrehányást tenni. A folyamatos nyomás fárasztó volt, a magyar bajnokikon nincs ehhez hozzászokva az ember, de azért lehetett bírni."

Gosztonyi úgy véli, hogy a mostani Videoton szebb focit játszik, mint a néhány hónappal ezelőtti, mert azóta az edzőn kívül megannyi játékos is érkezett. "Ez egy jól összerakott csapat, amelynek sajnos újabb egy évet kell várnia az európai kupaszereplésre. Gosztonyi addig is minden létező trófeát megkaparintana Magyarországon: "Az NB I-en kívül a Magyar Kupát és a Ligakupát is meg szeretnénk nyerni!"

Polonkai Attilát a graziak légiósa, Szabics Imre az első meccs legjobb magyarjának nevezte, a középpályás ezúttal szűk fél órán át volt a pályán: "A továbbjutást is megérdemeltük volna, voltak bírói tévedések is az első félidőben, de mindegy, ez lényegtelen. Ennél fontosabb, hogy a csapat elindult egy úton, és fokozatosan, egyre jobban játszik. A legfőbb célunk, hogy a bajnokságot ismét megnyerjük, és akkor jövőre újra megpróbálhatjuk."

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A kiesés ellenére ünnepi volt a hangulat
(
még több kép)

A középpályás szerint a végére elfáradt a csapat, amely összesítésben 4-3-mal esett ki: "Felőrölte az erőnket az első félidő, ezért is váltott a mester. Kiestünk, de elmondhatjuk, hogy közönségszórakoztató játékkal megnyertük a visszavágót."

A Videotont öt hete irányító Paulo Sousa szerint szintén megérdemelte volna a továbbjutást a csapata: "Minden játékosomra nagyon büszke vagyok" - idézte a portugált a klub honlapja. "Úgy érzem a pályán sikerült kiharcolnunk ellenfelünk tiszteletét. Számomra a legfontosabb cél, egy olyan csapat kialakítása, amelyik csak a győzelemben tud gondolkodni. Ma egy ilyen Videotont láthattak a szurkolók a pályán. Az első mérkőzésen csak a mutatott játékkal lehettem elégedett, ma azonban az eredménnyel is elégedett vagyok, mégha óriási csalódás is az egész csapat számára a kiesés. Úgy érzem, ebből a párharcból most nem a jobb csapat jutott tovább."

Lipták Zoltán úgy véli, hogy a klagenfurti mérkőzésen kapott hajrágól a visszavágóra is rányomta a bélyegét. "A kinti meccsen rontottuk el szerintem. Szerdán 1-0 után rögtön gólt kaptunk, és ez megfogott minket, de aztán észhez tértünk, és úgy hajtottunk, ahogyan kell."

A harmadik magyar gól szerzője elmondta még, hogy bár ő a csapatkapitány, Sándor Györgynek és André Alvesnek is hasonló feladata van: "Mi hárman próbáljuk eljuttatni a játékosok felé azt, amit az edző kér."

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Lipták gólja után még élt a remény
(még több kép)

Sousa ezúttal csereként vetette be a 2010-es gólkirály Nikolics Nemanját. "A meccs után az edző gratulált, és mi ugyan szomorúak voltunk, de tudjuk, hogy így nyugodtan ki lehet kapni, illetve esni. Végig nagyon akartunk, a teljes szívünket beleadtuk. Köszönjük a nézőknek, hogy ilyen nagy számban kijöttek a meccsre, reméljük, ez a fociláz a bajnoki meccsekig is ki fog tartani" - mondta a csatár.

Bajnokok Ligája-selejtező, második forduló, visszavágó:
Videoton FC - Sturm Graz (osztrák) 3-2 (3-2)
Székesfehérvár, 8400 néző
vezette: Alekszandar Sztavrev (macedón)
Videoton: Tujvel - Brachi, Lipták, Horváth, Héctor Sánchez - Nagy D., Mitrovic, Sándor Gy. (Nikolics, 76.), Elek (Polonkai, 65.), Gosztonyi (Walter Lee, 79.) - Alves
Sturm Graz: Gratzei - Standfest, Feldhofer, Burgstaller, Pürcher (Popkhadze, 46.) - Wolf (Ehrenreich, 83.), Weber, Koch, Hölzl - Szabics (Kienast, 46.), Muratovic
gól: Elek (27.), Sándor (32.), Lipták (45.), illetve Hölzl (29.), Feldhofer (39.)
sárga lap: Alves (30.), Lipták (57.), illetve Wolf (35.), Pürcher (45+1.), Gratzei (71.), Standfest (75.)
továbbjutott: a Sturm Graz, 4-3-as összesítéssel