Vágólapra másolva!
Az olaszok elleni szombati mérkőzéssel lejárt az ideiglenesen kinevezett szövetségi kapitány, Gellei Imre mandátuma a magyar labdarúgó-válogatott élén. Ráadásul az MLSZ vezetői kijelentették, hogy ezután jelölik meg a végleges szakmai felelőst, így aztán ez ügyben hétfő délután megkerestük dr. Bozóky Imrét, a szövetség elnökét. Mint kiderült, a novemberi, Macedónia elleni mérkőzésen már lesz kapitánya az A válogatottnak.

- Elnök úr, avasson be minket a döntési mechanizmusba, miként történik majd a jelölés. Ön, netán más elnökségi tag bedob egy nevet, és ezután szavaznak majd a jelöltről, esetleg más forgatókönyv alapján határoznak?
- Elöljáróban annyit, nincs még konkrét jelölt. Az edzőbizottság és az elnökség véleményét figyelembe véve határozunk majd az új kapitány személyéről.

- Mikor?
- Eezen a héten biztosan nem.

- Korábban Berzi Sándor főtitkár kijelentette, nem valószínű, hogy külföldi tréner kerül a válogatott élére. Ez az álláspont még mindig érvényes?
- Tartom magam az előzőekhez, nincs még jelölt, de annyit azért hozzátennék, semmilyen kört sem zárnék ki az esteleges aspiránsok ügyében.

Ezek után Puhl Sándort MLSZ-alelnöki minőségében kérdeztük arról, mikor várható döntés, no meg hogy milyen kritériumok alapján választanak kapitányt. A hajdani kiváló játékvezető elmondta, hogy a két hét múlva sorra kerülő elnökségi ülésen lesz téma az új kapitány kinevezése, majd hozzátette: a jelölés elsősorban MLSZ-elnöki hatáskör.

Bánki József

Korábban: