Vágólapra másolva!

A szerb támadó csak 24 esztendősen debütált a jugoszláv élvonalban: 1995-ben, a Cukaricki Beograd színeiben. Abban az idényben hét gólt ért el, de a következő szezont mégis a második vonalban töltötte a Radnicki Nissel. A következő esztendő megint klubváltást hozott a számára, ezúttal a Zeleznikben kezdte az idényt, ismét a legjobbak között, és ebben a bajnokságban Markovic nem tudott rosszul játszani.

Fél szezon alatt 13 gólt rúgott (mindehhez 16 mérkőzésre volt szüksége), aminek köszönhetően decemberben a Crvena Zvezda vette meg. Markovic ott is folytatta a gólgyártást, a bajnokság hátralévő részében 14-szer volt eredményes (11 összecsapáson), vagyis összesen 27 gólig jutott, amivel gólkirályi címet szerzett Jugoszláviában. Minderre külföldön is felfigyeltek, és a német VfB Stuttgart két és fél millió márkát fizetett érte.

A Bundesligában azonban nem sikerült befutnia, az őszi szezonban mindössze négy perc erejéig vetették be, és a szakmai stáb, a drukkerek, na meg a sajtó véleménye egyöntetű volt: nem való a német bajnokságba. Tavasszal azonban új edzője lett a csapatnak Rainer Adrion személyében, aki több bizalmat szavazott neki, és rögtön az első bajnokin a Schalke 04 ellen becserélte, Markovic pedig első labdaérintéséből gólt szerzett! (Ugyanezen a találkozón egyébként Lisztes Krisztián is csereként lépett pályára.) Ennek ellenére többször nem szerepeltették, és egy évet a Stuttgart tartalékjai között is lehúzott, mielőtt 2000 nyarán hazatért Jugoszláviába, a Zeleznik Beogradba, amelynek színeiben az előző idényben 16 alkalommal volt eredményes.

A tavasz 17 légiósa

Sokat próbált szerbek

Mladen Lambulic (MTK Hungária FC)
Sasa Markovic (MTK Hungária FC)
Dalibor Skoric (MTK Hungária FC)
Darko Ljubojevic (Zalahús ZTE FC)

Hátvéd-gólkirály Szlovákiából

Radoslav Král (Zalahús ZTE FC)
Robert Semeník (Győri ETO FC)
Marek Krejcí (Győri ETO FC)

Sérülések elől menekülő csehek

Radek Sloncík (Újpest FC)
Lubos Kozel (Újpest FC)

Újabb vb-résztvevők a magyar pályákon

Adem Kapic (Ferencváros)
Christian Dulca (Kispest-Honvéd FC)
Florin Batrinu (Kispest-Honvéd FC)
Selymes Tibor (S. Oliver Haladás)
Székely Mihály (Győri ETO FC)

Komoly tervekkel a nagy vízen túlról

Armando Palacio Palacio (Netfórum-DVSC)
Raul Ovelle (Netfórum-DVSC)
Aguinaldo Luis Sorato (Videoton FCF)

Ajánlat:

A Borsodi Liga állása és mesterlövészei

Korábban:

Fórum:

Ki nyeri a Borsodi Ligát?