Vágólapra másolva!
Peter Ridsdale, a  Leeds United elnöke szerint várhatóan 25-ről 20-ra csökkentik a felnőtt labdarúgócsapat keretének létszámát, ha nem sikerül kiharcolni a részvétel jogát a Bajnokok Ligájában.

"Nem mondtunk le a BL-indulásról, de fel kell készülnünk arra a lehetőségre is, hogy nem sikerül az első négy hely egyikén végezni a bajnokságban" - mondta Ridsdale.

David O'Leary vezetőedző javaslatára az elmúlt három és fél évben a klub több mint 100 millió fontot költött új játékosok szerződtetésére.

A Leeds United az előző idényben az elődöntőig jutott a BL-ben, a Valencia azonban megállította. (Hazai pályán gólnélküli döntetlen született, a visszavágón 3-0-ra nyert a spanyol csapat.) A Premier Leauge-ben csak 4. lett, ezért ebben a szezonban az UEFA-kupában indulhatott, s a legjobb tizenhatig jutott, ahol a PSV Eindhoven búcsúztatta.

Jelenleg a Leeds a bajnokságban 48 ponttal az 5. helyen áll, 7 pont a hátránya a BL-szereplést jelentő 4. helyezett FC Liverpool mögött. (A következő idényben az elmúlt öt év eredményei alapján négy együttes képviselheti Angliát a legrangosabb európai kupában.)

Korábban:

A leedsi szurkolók a pályaedző ellen fordultak