Vágólapra másolva!
Az átigazolási időszak ugyan már befejeződött Angliában, ám a Middlesbrough együttesének mégis sikerült egy új futballistát igazolnia. A klub ugyanis szerződtette az ausztrál védőt, Tony Vidmart, akinek augusztus óta (amikor is a skót Rangers szabadon engedte) nem volt csapata.

Vidmar (akinek bátyja, Aurelio szintén ausztrál válogatott futballista volt) 1970. július 4-én született Adelaide városában, és a helyi Adelaide City nevű klubban kezdte pályafutását.

Bal oldali védőként hamar bejátszotta magát a felnőtt csapatba, és tehetségére a nemzeti tizenegynél is gyorsan felfigyeltek, hiszen már 1991 februárjában bemutatkozhatott a válogatottban Csehszlovákia ellen.

A következő esztendőben részt vett a barcelonai olimpián az ausztrál válogatottal, és negyedik helyet szerzett, az Adelaide Cityvel pedig bajnoki címet nyert. Az ötkarikás játékokon nyújtott remek teljesítményének hatására hamarosan Európába igazolhatott, a belga Germinal Ekeren vette meg, ahol a következő esztendőtől a magyar Kovács Ervin és Halmai Gábor is csapattársa volt.

1995-ben egy másik Benelux államba, Hollandiába tette át a székhelyét, és a NAC Breda futballistája lett. Időközben stabil tagja volt az ausztrál válogatottnak is. Két évet töltött el a Bredában, és 1997-ben a skót Rangers futballistája lett.

A glasgow-i klubbal két bajnoki címet szerzett, és legeredményesebb szezonja az 1999-2000-es idény volt, amikor is a pontvadászatban hatszor volt eredményes, és a kupadöntőn is betalált. A legutóbbi két bajnokságban egy-egy gólt szerzett, a nyáron azonban a klub vezetősége úgy döntött, hogy nem tart rá igényt. Az angol másodosztályban szereplő Cardiff City ajánlatát elutasította, és igaza volt, hiszen később az élvonalban szereplő Middlesbrough jelentkezett be a 68-szoros ausztrál válogatott védőért.