Társoldalunk:

Harminc meccs után kikapott az Arsenal, élen a Liverpool

A tizenhetedik születésnapját csütörtökön ünneplő Wayne Rooney 90. percben,  huszonegy méterről rúgott hatalmas góljával az Everton 2-1-re legyőzte a címvédő Arsenalt, s ezzel megszakadt a londoniak veretlenségi sorozata. A Liverpool idegenben legyőzte a Leedset, s átvette a vezetést a tabellán.

A bajnok Arsenal a nyolcadik percben vezetéshez jutott, így sorozatban 49. találkozóján is eredményes volt, ám ez kevésnek bizonyult az Everton ellen (amely így városi vetélytársát, a Liverpoolt az élre "tolta"). Az Arsenal egyébként legutóbb december 18-án a Newcastle-től kapott ki - akkor hazai pályán 3-1-re -, azóta harminc összecsapáson mindig szerzett pontot.

A Manchester United sem tudott lépést tartani a Liverpoollal: a Vörös Ördögök a Fulham otthonában fél óráig vesztésre álltak, végül Solksjaer mentett pontot a MU-nak. A Chelsea-ben parádézott a veterán Zola, az olasz kétszer (a góllövőlistát is ő vezeti), míg a holland Hasselbaink egyszer volt eredményes a másik manchesteri csapat, a City vendégeként. A Blackburn-Newcastle derbin három játékos is duplázott, Dunn és Taylor az egyik, Shearer a másik oldalon, a vége 5-2-lett a Rovers javára.

Premiership, 10. forduló:
Everton-Arsenal 2-1 (1-1)
gól: Radzinski (22.), Rooney (90.), illetve Ljungberg (8.)

Fulham - Manchester United 1-1 (1-0)
gól: Marlet (35.), illetve Solksjaer (62.)

Manchester City - Chelsea 0-3 (0-0)
gól: Zola (69., 84.), Hasselbaink (85.)

Blackburn - Newcastle 5-2 (2-1)
gól: Dunn (5., 8., az elsőt 11-esből), Taylor (55., 74.), Griffin (65., 11-esből), illetve Shearer (36., 48., az elsőt 11-esből)
kiállítva: Dabizasz (4., Newcastle United)

Sunderland - West Ham 0-1 (0-1)
gól: Sinclair (22.)

West Bromwich - Birmingham 1-1 (0-0)
gól: Roberts (87.), illetve Moore (86., öngól)
kiállítva: Tebily (82., Birmingham)

KAPCSOLÓDÓ CIKK