Vágólapra másolva!
Az utóbbi hetekben igencsak meggyengült az Újpest FC labdarúgócsapata, hiszen Urbán Flórián, Rósa Henrik, Szanyó Károly és Tokody Tibor is elhagyta az anyagi gondokkal küszködő együttest, s noha hétfőn új főszponzort talált a lila-fehér klub, Mezey György szakmai igazgató a távozását fontolgatja. A szakember úgy véli, túlságosan meggyengült a gárda, az eddigi távozókon kívül ugyanis Kovács Zoltán és Farkas Balázs is elhagyhatja a Megyeri utat.

Az onlila.hu értesülése szerint Mezey György, az Újpest FC labdarúgócsapatának szakmai igazgatója a lemondását fontolgatja. Hétfőn a Walton Pezsgőgyár Rt. az Újpesttel december 31-ig szóló támogatási szerződést kötött, s ez sokat javíthat a komoly anyagi gondban lévő együttes helyzetén, ám az utóbbi időben több kulcsjátékos is távozott a klubtól, ráadásul a gárda két válogatott játékosa, Kovács Zoltán és Farkas Balázs iránt is külföldről érdeklődnek.

A támadót Kínába hívják, és a hírek szerint szép összeg fejében szívesen kölcsönvennék fél évre. Az Újpest vezetői nem zárkóznak el a tárgyalástól (sőt, egyes hírek szerint a két klub már meg is egyezett Kovács átigazolásáról), ám a játékos csak úgy mehet külföldre, ha nyáron lejáró szerződését meghosszabbítják.

"Komolynak tűnő ajánlattal keresték meg a klubot Kínából. A magam részéről elfogadom, ha az Újpest FC gazdasági érdeke úgy kívánja meg, hogy külföldre igazoljak, azonban magamtól nem kívánok távozni a Megyeri útról. A klubvezetőkkel tárgyaltam, és megegyeztünk, hogy amennyiben létrejön a tranzakció, akkor szerződést hosszabbítok Újpesten, így csak kölcsönben vihetnének el a kínaiak. Egyelőre azonban nincs szó konkrétumokról, én továbbra is a válogatottra és a Győr elleni bajnokira készülök" - mondta az ujpestfc.hu-nak Kovács Zoltán csapatkapitány.

Farkas Balázst, az együttes fiatal középpályását egy másik távol-keleti klub látná szívesen a soraiban, konkrétumokról még nincs hír. A sok távozó mellett erősödhet is az Újpest, mert bár már lejárt az átigazolási időszak, a klub vezetői még idő előtt leadták két játékos esetleges leigazolására szóló papírokat. Az egyik érkező Tóth Norbert lehet, aki minden bizonnyal csak akkor jön, ha Mezey György távozik Újpestről, hiszen a játékos és az edző - a hírek szerint - nincs túl jó viszonyban.

Az onlila.hu úgy tudja, hogy az afrikai Togo 50-szeres válogatotta, egy ballábas védő is hamarosan a Megyeri útra igazolhat.