Vágólapra másolva!
Kedden, kissé rendhagyó módon, egyetlen összecsapást rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a nyolcaddöntők befejezéseképpen Milánóban az Internazionale és az Ajax Amsterdam találkozik egymással.

A mérkőzést azért rendezik a másik hét párharchoz képest egy héttel később, mert az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szabályzatának értelmében ugyanabban a városban nem lehet 24 órán belül két találkozót rendezni. A két milánói gárda közül az AC Milan volt a kedvezményezett, amely a San Siróban 4-1-re legyőzte a Bayern Münchent, s ezzel pedig bejutott a negyeddöntőbe.

Az első Ajax-Inter összecsapáson, Amszterdamban 2-2-es döntetlen született, pedig a holland együttes félidőben még 2-0-ra vezetett. "Sokak szerint már továbbjutottunk, de én úgy gondolom, nagyon oda kell figyelnünk. Nem szabad döntetlenre játszanunk, hiszen az rendkívül kockázatos lenne" - nyilatkozta Roberto Mancini, a kék-feketék vezetőedzője.

Hazai oldalon mindenki abban bízik, hogy Adriano, a gárda brazil sztárja ismét megtalálta góllövő cipőjét. A válogatott támadó szombaton a Sampdoria ellen győztes találatot jegyzett, és ezzel megszakította tíz mérkőzés óta tartó góltalanságát.

Az Ajax egy ötmérkőzéses győzelmi sorozatot zárt le vasárnap a PSV Eindhoven ellen 0-0-ra végződött rangadóval. Az amszterdamiak több kulcsjátékosukat is nélkülözni kényszerülnek Milánóban, hiszen Tomás Galasek, Wesley Sneijder, Zdenek Grygera és John Heitinga is sérült.

A statisztikai adatok szinte biztos Internazionale-győzelmet ígérnek, mivel az olasz együttes legutóbbi nyolc hazai BL-meccsén nem szenvedett vereséget, és ezeken a mérkőzéseken mindössze három gólt kapott. Az Ajax ráadásul pocsékul szerepel idegenben, hiszen az elmúlt 16 találkozóján nem tudott nyerni Amszterdamon kívül, az olaszok ellen pedig különösen rossz a mérleg, legutóbbi hét olaszországi fellépésén hatszor kikapott.

Amennyiben az Inter győzni tud, úgy az a 150. diadala lesz az európai kupákban. A párharc győztese a nyolc között a Villarreallal találkozik. A negyeddöntő első mérkőzéseit március 28-án és 29-rendezik, a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

A negyeddöntő párosítása:
Arsenal (angol) - Juventus (olasz)
Lyon (francia) - AC Milan (olasz)
Internazionale (olasz) vagy Ajax Amsterdam (holland) - Villarreal (spanyol)
Benfica (portugál) - Barcelona (spanyol)

Az elődöntő párosítása (április 18., 19., illetve április 25., 26.):
1. negyeddöntő győztese - 3. negyeddöntő győztese
2. negyeddöntő győztese - 4. negyeddöntő győztese