Vágólapra másolva!
Az Internazionale az első találkozó után a visszavágón is két góllal nyert az Empoli ellen és bejutott a labdarúgó olasz kupa elődöntőjébe, ahol a Sampdoria lesz az ellenfele. A milánóiak magyar játékosát, Filkor Attilát nem nevezték a mérkőzésre.

A 10 ezer néző előtt játszott visszavágón a 28. percben szerzett vezetést az Inter, Mariano González jobboldali beadása után Cambiasso volt a gólszerző. Az Empoli büntetőből egyenlíthetett volna, de Gasparetto a kapufát találta el, a túloldalon Grosso is a lécet tesztelte, majd a Cambiassón megpattanó szabadrúgása akadt be kishíján.

A vébé egyik hősének számító balhátvédnek a második félidőben végül összejött a gólszerzés, így 4-0-s összesítéssel került az elődöntőbe az Inter, ahol a Sampdoria lesz az ellenfele. A másik ágon a Roma vár ellenfélre, amely minden bizonnyal a Milan lesz, hiszen a piros-feketék egy héttel ezelőtt 2-0-ra verték az Arezzót a San Siróban.

Forrás: EPA

Ficini és Cordoba párharcában a labda mintha mellékes lenne

olasz kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Internazionale - Empoli 2-0 (1-0)
gól:
Cambiasso (28.), Grosso (77.)
továbbjutott: az Internazionale kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

A csütörtöki program:
Arezzo (II. osztályú) - AC Milan 21 ó (0-2)