Égetett Figo, akasztott Campbell

Egy futballklub szurkolói képesek az egekig magasztalni kedvenc játékosaikat, akiknek még azt is elnézik, ha esetleg gyengébb teljesítményt nyújtanak. Sokkal inkább megbocsájthatatlan bűnnek számít, ha egy focista éppen a legnagyobb riválishoz igazol át - márpedig a sportág történetében erre is jó pár példa akadt.

• Pérez: "A futball nem nagy üzlet"

A leghíresebb "áruló" minden bizonnyal a portugál Luis Figo, akit az FC Barcelona közönsége valósággal istenített, mégpedig teljes joggal.

A támadó középpályás ugyanis 1995-ös leigazolását követően évekig vezéregyénisége volt a katalánoknak, bajnokságot, kupát és KEK-et is nyert a csapattal, arról nem is beszélve, hogy látszólag maximálisan azonosulni tudott a klub speciális identitásával. Ha az esetleges távozásáról kérdezték, úgy nyilatkozott, hogy pályafutása befejezéséig Barcelonában akar maradni. Ezt ráadásul garantálta volna az igen magas lelépési díj is, és a sokéves szerződés megkötésekor valószínűleg még a katalánoknál is azt hitte mindenki, nincsen épeszű klubvezető, aki ennyit fizetne egy játékosért.

Éppen ezért szinte mindenki csak blöffnek vélte, amikor 2000 júliusában a Real Madridnál akkor még csak elnökjelölt Florentino Pérez kijelentette: 57,56 millió dollár ellenében megvette a portugált, de Figo csak az esetben csatlakozik a klubhoz, amennyiben Pérez lesz az elnök. Érdekes módon még maga a focista is cáfolta mindezt, azt állította, továbbra is a Barcelonában játszik, hiszen semmiféle előszerződést nem kötött, mivel nem őrült meg, hogy éppen a Real Madridhoz igazoljon.

Az újságokban azonban továbbra is címlapon volt a téma. Megszellőztették, hogy állítólag a Pérez-Figo megállapodás tartalmaz egy olyan záradékot is, amely értelmében, ha a portugál visszalép a transzfertől, úgy igen tekintélyes summát, 28 millió dollárt kellene bánatpénzként fizetnie. Pérez ezt követően - már tényleg igazi kampányfogásként - azt ígérte, amennyiben Figo mégsem a Realban folytatná, akkor visszafizeti a bérletesek pénzét, azaz a fanatikusok a szezonban ingyen tekinthették volna meg a hazai mérkőzéseket.

Pérez megnyerte a választást, ő lett a Real Madrid elnöke, és mint kiderült, nem blöffölt: a fővárosi egyesület 65 millió eurónak megfelelő összegért szerződtette a portugált, aki innentől kezdve öt éven keresztül szolgálta a klubot - Barcelonában pedig innentől kezdve szívből gyűlölték. Mindez tettekben is megnyilvánult az első bajnokin, amikor Figo a Real Madrid mezében pályára lépett a Camp Nouban: minden egyes labdaérintését füttyszó követte, amikor pedig szögletet akart elvégezni, a drukkerek minden kezük ügyébe eső tárggyal igyekeztek megdobni. Akadt itt üvegtől kezdve öngyújtón keresztül minden, még disznófej is...

Barcelonai össztűz Figóra

Angliában az elmúlt évtizedek legemlékezetesebb hasonló klubcseréje Sol Campbell nevéhez fűződött, aki a Tottenham Hotspur saját nevelésű játékosának és egyben csapatkapitánynak számított, amikor 2001 nyarán az ősi rivális Arsenalba szerződött - ráadásul ingyen. A Campbell-saga már több mint egy éve húzódott a Tottenhamnél, a klub vezetői körülbelül akkor tették meg első ajánlatukat a középhátvéd számára, akinek szerződése 2001 nyaráig volt érvényes a White Harte Lane-en.

A játékos ugyan többször is kijelentette, hogy a Spurs a kedvenc együttese, gyermekkora óta ennek a gárdának szurkol, és minden vágya, hogy ott folytathassa pályafutását, ám garanciákat kívánt arra nézve, hogy a csapat versenyben lesz az első helyért. Ezt persze senki sem tudta megadni neki, mint ahogyan azt a csillagászati összegű fizetést sem, amire a játékos igényt tartott. Campbell terve így visszafelé sült el, a szurkolók ugyanis nem neki, hanem a vezetőségnek adtak igazat, és amikor Campbell végül (ingyen) az Arsenalba szerződött, a Spurs-fanatikusok rettentően felháborodtak. A White Hart Lane bejáratánál egy Campbellt mintázó figurát lógattak fel, rajta a felirattal: "Júdás", és a drukkerek többsége elégette egykori kedvence mezét.

Sol Campbell azóta az Arsenalt is elhagyta, jelenleg a Portsmouth csapatkapitánya

Németországban az egyik legnagyobb rivalizálás a Schalke 04 és a Borussia Dortmund között van, ám ennek ellenére viszonylag sok olyan focista akadt, aki mindkét Ruhr-vidéki klubban megfordult. Egyik transzfer sem okozott azonban akkora felzúdulást, mint Andreas Mölleré, aki 2000-ben közvetlenül a BVB-ból igazolt a gelsenkircheniekhez.

Ennek oka leginkább az volt, hogy amilyen kiváló játéktudással áldotta meg a sors Möllert, személyisége legalább ugyanolyan ellenszenvesnek és arrogánsnak számított. A dortmundiak persze kedvelték őt, legalábbis addig, amíg rendszeres jó játékával hozta a pontokat a csapatnak. Amikor azonban már nem ment neki a játék, és a BVB is egyre lejjebb került a tabellán, úgy veszített ő is népszerűségéből, sőt, az 1999-2000-es szezon végére odáig fajult a dolog, hogy a drukkerek szemében egyenesen ő volt az egyik fő oka a csapat rossz szereplésének. Ráadásul az is nyilvánosságra került, hogy lejáró szerződését csak jelenlegi fizetése kétszereséért lenne hajlandó meghosszabbítani, ami csak újabb csepp volt a pohárban. Ezek után kisebbfajta szenzációként hatott, amikor a Schalke hivatalos sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Möller két évre aláírt hozzájuk.

Az olasz futballban Roberto Baggio Juventusba igazolása vetett nagy hullámokat még 1990-ben. A támadó a Fiorentinából szerződött a torinóiakhoz, márpedig a violák nem nagyon szívlelik a Juvét, és amikor a transzfer nyilvánosságra került, akkor Firenzében kisebbfajta zavargás tört ki, Baggiót pedig árulónak nevezték - pedig a játékos hangsúlyozta, hogy ő legszívesebben maradt volna a lila-fehéreknél.

Az esetnek külön pikantériát adott, hogy a két együttes egymás elleni bajnokiján 1991 áprilisában Baggio, immár a Juventus focistájaként nem volt hajlandó elvégezni a tizenegyest egykori csapata ellen, majd a lefújás után a firenzei szurkolókat is köszöntötte, sőt, egy lila színű sálat akasztott a nyakába...

A francia bajnokságban a legjobban az Olympique Marseille és a Paris Saint-Germain drukkerei utálják egymást, ám érdekes módon az elmúlt években több olyan labdarúgó is akadt, aki az egyik csapatból a másikba igazolt. 2005 nyarán például Lorik Cana a PSG mezét az OM-ére cserélte, egy évvel korábban pedig Frédéric Déhu tett ugyanígy. Amikor utóbbi játékos, immár a Marseille focistájaként visszatért a Parc des Princes-be, akkor a következő felirattal kedveskedtek neki a párizsi ultrák: "Nekünk Jézusunk van (utalva a PSG hosszú hajú kolumbiai védőjére, Mário Yepesre - a szerk.), nektek pedig Júdásotok"

www.global-soccer.eu