Társoldalunk:

Brazil gólokkal fordított a Milan a Roma ellen

2009.10.18. 23:04

Hiába vezetett már a 3. percben az AS Roma a San Siróban, a szünet után Ronaldinho büntetőből egyenlített, majd gólpasszt adott Patónak, így az AC Milan nyerte az olasz rangadót. Először nyert az idényben a Catania és az Atalanta, a Napoli a 90. percben szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Bologna ellen. A Sampdoria ikszelt a Lazio otthonában, így továbbra is az Inter vezeti a tabellát. 

Úgy kezdte a Milan a mérkőzést, mint a bajnoki szezont: rettenetesen. A 3. percben Thiago Silva bénázott a saját tizenhatosa előtt, Menez lelopta a lábáról a labdát, és 10 méterről a hálóba passzolva vezetést szerzett a Romának.

A gól után is sokkal többet próbálkozot a Roma az első félidőben, a Milan csupán a labda birtoklásában nőtt ellenfele fölé, de nem tudott mit kezdeni a 62 százalékával.

Aztán mintha csak az U20-as vb-n lettünk volna, a szünet után nagyot fordult a mérkőzés. Beállt Inzaghi, s az első labdaérintéséből majdnem betalált egy szöglet után, majd egy másik nagy öreg, Nesta harcolt ki büntetőt, melyet Ronaldinho nagy erővel a jobb alsó küldött.

A 67. percben már igazán megmutatta, hogy nem felejtett el focizni a Milan: Ronaldinho a félpályáról egy ragyogó íveléssel találta meg Patót, aki mellel átvette, Doni mellett elhúzta, majd a magabiztosan a kapuba emelte a labdát.

Mindkét oldalon akadtak még helyzetek, a játékosok pedig egyre feszültebbbek lettek, Ambrosinit könyöklésért ki is állította a játékvezető (aki emellett kilenc sárgát is kiosztott, ebből nyolcat a második félidőben).

A Roma azonban nem tudta gólra váltani a  közel negyedórás emberelőnyt, a Milan így a győzelemmel érzésével készülhet a Real Madrid elleni BL-meccsére.

Serie A, 8. forduló:
AC Milan - AS Roma 2-1 (0-1)
gól:
Ronaldinho (55., 11-esből), Pato (66.), illetve Menez (3.)
piros lap: Ambrosini (80., Milan)

Chievo - Bari 1-2 (0-1)
gól:
Bogdani (82.), illetve Almiron (4.), Ranocchia (65.)

Livorno - Palermo 1-2 (0-0)
gól:
Danilevicius (54.), illetve Miccoli (56.), Balzaretti (81.)

Udinese - Atalanta 1-3 (1-1)
gól:
Lodi (8.), illetve Tiribocchi (4.), Valdes (69.), De Ascentis (73.)

Catania - Cagliari 2-1 (1-1)
gól:
Ricchiuti (37.), Martinez (88.), illetve Dessena (45.)

SS Lazio - Sampdoria 1-1 (1-1)
gól:
Matuzalem (42.), illetve Pazzini (40.)
piros lap: Baronio (73.), illetve Padalino (55.)

FC Parma - Siena 1-0 (1-0)
gól: Bojinov (7.)
piros lap: Fini (34., Siena)

Napoli - Bologna 2-1 (0-1)
gól:
Quagliarella (72.), Maggio (90.), illetve Adaílton (15.)

Az állás:
1. Internazionale 8 19-5 19 pont
2. Sampdoria 8 13-7 17
3. Juventus 8 12-7 15
4. Fiorentina 8 8-5 15
5. Parma 8 9-9 14
6. Genoa 8 14-16 13
7. Palermo 8 11-9 12
8. AC Milan 8 6-8 12
9. Bari 8 8-5 11
10. Chievo 8 10-8 11
11. AS Roma 8 15-15 11
12. Udinese 8 12-12 11
13. Lazio 8 7-8 10
14. Napoli 8 11-14 10
15. Catania 8 8-11 7
16. Cagliari 8 7-10 7
17. Bologna 8 6-10 6
      Atalanta 8 6-10 6
19. Siena 8 7-12 5
20. Livorno 8 2-10 3

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK