Társoldalunk:

"Látszik az Euro 2012-effektus" - lengyel helyzet egy évvel az Eb-rajt előtt

2011.06.11. 14:23

Kevesebb mint egy év van hátra az Európa-bajnokság kezdetéig. Egyelőre nem csak a résztvevők névsora nincs kész, ugyanez elmondható az egyik rendező, Lengyelország stadionjainak háromnegyedéről. A négy arénából mindössze egyet adtak át, és bár a létesítmények az Eb-re biztosan elkészülnek, az infrastruktúra aligha lesz olyan fejlett, mint azt a pályázatban ígérték.

Az Európa-bajnokság nyitómérkőzését alig egy év múlva rendezik. A tornát az egyik házigazda, a lengyel válogatott nyitja majd 2012. június 8-án a varsói Nemzeti Stadionban. Az ellenfél természetesen még nem ismert, de egyelőre a találkozó helyszíne sincsen kész. Az előre kijelölt határidőre nem is lesz. A létesítmény hivatalos átadását szeptember 6-ára tervezték, ám a Lengyelország-Németország barátságos mérkőzést itt biztosan nem lehet majd lejátszani.

Lato is ásót ragadott volna

Mindez nem lesz újdonság a lengyelek számára, elvégre a napokban rendezett Lengyelország-Franciaország összecsapást sem ott játszották, ahová eredetileg tervezték. Ezt a meccset szintén egy vadonatúj Eb-stadionban, a gdanski PGE Arenában rendezték volna, a lengyel szövetség elnöke, az egykori kiváló futballista, Grzegorz Lato még egy hónappal a találkozó előtt is fogadkozott, hogy nem lesz szükség a helyszín megváltoztatására. Május 5-én Lato a város polgármesterével együtt kijelentette: szükség esetén akár ők is beállnak a munkások közé, de a június 9-i mérkőzést Gdanskban fogják játszani. Nem tudni, hogy végül beváltották-e ígéretüket, de annyi biztos, hogy az összecsapást végül a varsói Legia-stadionban rendezték meg, amely viszont nem Eb-helyszín.

Valószínűleg ha rajtuk múlik, akkor tényleg Gdanskban léptek volna pályára a csapatok, azonban a franciák küldöttsége három héttel a találkozó előtt a városban járt, és elborzadt attól, amit a stadionban látott. A PGE Arena gyakorlatilag építési terület, éppen ezért a franciák az UEFA-hoz fordultak, ám végül a lengyel rendőrség sem adott engedélyt arra, hogy a stadionban mérkőzést rendezzenek, mivel a biztonsági feltételek nem megfelelőek (többek között nem készült el a mentőbejárat, illetve a biztonsági videorendszer sem). A franciák elleni meccsel azonban nem ez volt az egyetlen probléma: a lengyel szövetség először olyan magas jegyárat állapított meg, hogy félő volt, a találkozóra kínosan kevesen látogatnak ki. Még a miniszterelnök, a nagy futballrajongó hírében álló Donald Tusk is kijelentette: nem megy ki a mérkőzésre, mert nem szeretne az üres lelátó közepén ülni a díszpáholyban.

Bajnokik vendégdrukkerek nélkül

A franciák elleni összecsapásra a legolcsóbb jegy eredetileg nyolcvan zlotyba (mintegy 5300 forint) került, ami kétszerese annak, amennyit a Legia bajnokiján a legdrágább belépőkért kell fizetni. Lato szerint ez a döntés tudatos volt, mivel így akarták elérni, hogy a huligánok ne menjenek ki a találkozóra. Elmondása szerint a cél az volt, hogy visszacsábítsák a családokat a lelátóra. Ennek némileg ellentmond, hogy ezen az áron egy négytagú családnak csak a belépőért 320 zlotyt (21 ezer forintot) kellett volna kiadnia. A lengyel sportsajtó gyorsan lecsapott a témára, és kiszámolta, hogy a múlt héten rendezett európai válogatott találkozók közül a lengyel-francia a legdrágább. A szövetség végül visszakozott, felére csökkentette a jegyárakat, így 31 ezren nézték meg a franciák győzelmét.

A drukkerekkel amúgy is sok problémája van a lengyel szövetségnek. Az idény során rengeteg volt a szurkolói rendbontás, csak február és április között 208 huligánt tartóztattak le. A május eleji kupadöntőn a győztes Legia fanatikusai beözönlöttek a pályára, és összecsaptak a rendőrökkel, akik később a vesztes Lech Poznan híveivel is összetűzésbe kerültek.


Mindez a meghívott díszvendégek, többek között az UEFA fejesei előtt történt, ezt követően a szövetség drasztikus döntést hozott: a szezon hátralévő részére kitiltotta a vendégdrukkereket a stadionokból, méghozzá nemcsak az első, hanem a második és a harmadik vonalban is. Ezen kívül a Legia stadionját is bezáratta, vagyis azt az arénát, ahol végül a lengyel-francia meccset lejátszották.

Lengyelpiac a stadionban

A Legia-stadion nem Eb-helyszín, a fővárosban a vadonatúj Nemzeti Stadionban rendeznek majd meccseket, feltéve persze, ha a létesítmény időben elkészül. Az 58 145 férőhelyesre tervezett arénát a régi Dziesieciolecia Stadion helyére építik, ahol 1983 után már nem rendeztek mérkőzéseket, viszont Európa egyik legnagyobb szabadtéri piaca egészen 2001-ig itt működött. A Jarmark Europa nevű vásáron főleg feketén az országba behozott, illetve illegálisan lemásolt termékeket árultak. A Nemzeti Stadion építése 2008-ban kezdődött, és az eredeti tervek szerint 2011 júniusára kellett volna elkészülnie, a hivatalos nyitóeseményt pedig a szeptember 6-i Lengyelország-Németország barátságos mérkőzés jelentette volna.

A feltételes mód használata teljesen jogos, mert minden jel arra mutat, hogy a meccset nem itt fogják játszani. A kivitelező ugyanis négy hónapos késésben van, a lépcsőket szabálytalanul építették, és le kell őket bontani.

Forrás: MTI
A gdanski stadion június elején

"Az Európa-bajnokságra természetesen minden kész lesz. A reális dátum az átadásra november harmincadika" - mondta Tusk miniszterelnök. Mindez azt jelenti, hogy egy évvel az Eb előtt a leendő helyszínekből mindössze egy készült el: a poznani Municipal Stadiont tavaly szeptemberben Sting-koncerttel adták át. Ez azonban nem teljesen új stadion, a helyi Lech arénáját csak felújítani kellett. A negyedik Eb-helyszín, a wroclawi stadion a tervek szerint szeptemberben lesz kész, itt a hivatalos megnyitót George Michael fellépésével szeretnék még emlékezetesebbé tenni, bár már a koncert előtt egy héttel a stadionban kerül sor a Tomasz Adamek-Vitalij Klicsko ökölvívómérkőzésre. Arról egyelőre nincs hír, hogy futballmeccset mikor játszanak majd a létesítményben.

Az utak fele hiányozni fog

A fentiek ellenére abban mindenki biztos, hogy a stadionok elkészülnek majd a kontinenstornára, ám a biztonságos megrendezéshez szükséges infrastruktúrával már akadhatnak gondok. A lengyel Legfelsőbb Ellenőrzési Kamara jelentése szerint az eredetileg tervezett autópálya-hálózatnak csak a 45 százaléka készül majd el 2012-re, míg a vasútvonalból mindössze 40 százaléknyi.

A Németországot és Lengyelországot összekötő A2-es autópálya építése például azért állt le, mert a kivitelező, a kínai COVEC nem fizette ki a lengyel alvállalkozóit, akik erre nem voltak hajlandóak tovább dolgozni. Az elkészült utak minősége pedig hagy kívánnivalót maga után.
"Már most látszik az Euro 2012-effektus, vagyis hogy túlságosan is siettek a munkával. Kevéssel a torna után alighanem máris hozzákezdhetünk majd az utak javításához" - nyilatkozta egy lengyel szakértő, Adrian Furgalski. Az ország egyébként összesen húszmilliárd eurót költ az Eb-vel kapcsolatos fejlesztésekre, aminek közel fele az Európai Unió támogatásából származik.

Az UEFA-nál ennek ellenére nem aggódnak, vagy legalábbis nem mutatják. A 2012-es Európa-bajnokság megrendezéséért felelős UEFA-tisztviselő, Martin Kallen kijelentette: "Egy évvel a 2004-es portugáliai Eb előtt a rendezők még rosszabbul álltak". Az európai szövetég főtitkára, Gianni Infantino ugyan elismerte a problémákat, ennek ellenére nem hiszi, hogy a torna megrendezése veszélybe került volna: "Akadnak kisebb fennakadások, de a létesítmények építésének csúszása nem jelenti azt, hogy elveszítettük volna a hitünket a projektben."

www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK