Társoldalunk:

A Sturm edzője úgy érzi, megtalálta a Videoton gyenge pontjait

2011.07.12. 20:57

Franco Foda, az osztrák Sturm Graz labdarúgócsapatának német vezetőedzője magabiztosan, míg kollégája, a Videotont irányító portugál Paulo Sousa visszafogottan várja a két csapat szerdai Bajnokok Ligája-selejtezős mérkőzését.

"A lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk a második körben a magyar bajnok révén, de kétszer is megnéztem a Videotont, és azt hiszem, megtaláltam a gyenge pontjait" - jelentette ki a meccs helyszínén, a klagenfurti Hypo-Arenában tartott sajtótájékoztatón a hazai csapat szakembere.

Hozzátette, mivel alapvetően a főtáblára jutás a csapat célja, így mindegy is, hogy a legnehezebb riválist kapták a nyoni sorsoláson, mert a magyar bajnokot ehhez le kell tudniuk győzni.

A székesfehérváriak reggel 8.30-kor busszal indultak Ausztriába, hét és fél órás utazás után érkeztek meg villachi szállásukra. A nyáron kinevezett Paulo Sousa arról számolt be, hogy a múlt pénteki Szuperkupa-mérkőzésen kisebb sérüléseket szenvedett futballisták, Sándor és Elek, felépültek, mindketten tudják vállalni szerdán a játékot.

"Nálunk még csak most zajlik a csapatépítés, a Sturm ebben előttünk jár, így jobbak az esélyei" - mondta Sousa, aki szerint a riválisnak nem jelent hátrányt, hogy az amerikaifutball-világbajnokság miatt nem hazai pályán, hanem a Wörthi-tó partján fekvő városban fogadja csapatát.

Az eredményt illetően kijelentette, úgy szeretne hazautazni, hogy a jövő heti, székesfehérvári visszavágón még legyen esélye együttesének a továbbjutás kiharcolására.

"Andre Alves kulcsjátékos, de az ő jó játéka nem ér semmit, ha a másik tíz nem futballozik rendesen" - válaszolt Sousa arra az újságírói kérdésre, hogy mennyire fontos a brazil légiós szerepe a Videotonban.

A fehérvári gárda sajtótájékoztatót követő egyórás edzése során félpályás kétkapus játék és a pontrúgások gyakorlása szerepelt a programban. Szerdán - a korábbi hírekkel ellentétben - délelőtt mégsem tart tréninget a portugál szakember.

A találkozó szerda este 20.30-kor kezdődik.

KAPCSOLÓDÓ CIKK