Társoldalunk:

Magasról tesz a Legia-kérésre a Celtic

2014.08.11. 17:57

Hiába verte meg kétszer a Legia a Celtic csapatát, az eltiltását töltő lengyel cserejátékos, Bartosz Bereszynski négyperces, jogosulatlan pályára lépese miatt az UEFA a Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját 3-0-s eredménnyel a skótoknak adta, akik így továbbjutottak. A Legia elnöke a fair play szellemére és a Celtic tradícióira hivatkozva harmadik mérkőzést szeretne elérni, a skótok azonban hallani sem akarnak erről.

A varsói Legia labdarúgócsapata hiába győzte le az oda- és visszavágón is a Celtic Glasgow-t a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körében, a lengyel együttes egy adminisztrációs hiba miatt mégis kiesett a legrangosabb kupasorozatból.

A Legia a hazai 4-1-es győzelem után Skóciában is győzött 2-0-ra, azonban a mérkőzés 86. percében pályára lépett csereként Bartosz Bereszynski, aki eltiltás miatt nem játszhatott volna. Az európai szövetség így a mérkőzést 3-0-s eredménnyel a Celticnek adta, a skótok pedig 4-4-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal tovább lépett, a Legia pedig átkerült az EL-selejtezőbe.

A lengyelek azonban igazságtalannak érzik a döntést, és bár az UEFA már sorsolt is a következő körre (a BL-playoffban a Maribor-Celtic, az EL-ben Aktobe-Legia párharc lesz), még mindig próbálnak a skótok lelkére hatni.

A lengyel klub arra kéri őket, hogy a becsület és a tisztesség legszebb hagyományai miatt tartsanak egy újabb egyeztetést. A Legia társtulajdonosa, Dariusz Mioduski azt írta, az UEFA botrányos döntése ellenére a Celtic ne pusztítsa el azt a gyönyörű örökséget, amit a korábbi generációktól örökölt, és maradjon hű a klub 126 éves tradícióihoz.

"Kérem, hogy a két klub a fair play szellemében adjon ki közös nyilatkozatot, amelyben elutasítja a fegyelmi bizottság döntését" - írta Mioduski, aki azt javasolta, a két klub rendezze el az ügyet becsülettel és egy harmadik mérkőzésen döntsön a továbbjutás sorsáról, akár Glasgow-ban, akár Varsóban. 

A Celtic rövid közleményben elutasította a felvetést, azt válaszolva, a döntés teljesen az UEFA hatáskörébe tartozik, és a vezetők majd akkor reagálnak, ha eljön az ideje.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK