Társoldalunk:

Dárdai: Ha nem is maradok, belül sírni fogok

2014.11.18. 23:53

Még nem lehet tudni, hogy Dárdai Pál marad-e a fociválogatott kispadján vagy sem, a Herthánál dolgozó szakember mindent mérlegre tesz majd, amikor – legkorábban két-három héten belül - meghozza a végső döntését. Az oroszok 2-1-s győzelme ellenére úgy érzi, hogy boldogabb Fabio Capellónál, és úgy érzi, reális lehet az Eb-selejtezőcsoportban elérni a harmadik helyet.

„Nem fogok belebújni kamu dumákba, hogy ki rúgott többet kapura, vagy, hogy milyen volt a labdabirtoklás, mert úgy érzem, amit ígértem a meccs előtt, az úgy is volt. Akinek csak tudtam, játéklehetőséget adtam, és amit látni szerettem volna, azt láttam is” – nyilatkozta a 2-1-es orosz győzelemmel véget ért barátságos mérkőzés után Dárdai Pál. „Az eredmény ellenére büszke vagyok a csapatra” – tette hozzá.

Mindig az utolsó passzt erőltettük

A tréner úgy véli, az első félidőben megvoltak a szükséges labdaszerzések, de az oroszok jobban váltottak védekezésből támadásba. „A gond az volt, hogy nem tudtunk kapura lőni, mert mindig az utolsó passzt erőltettük a pálya közepén, ahelyett, hogy a szélek felé indultunk volna. A második félidőben sokat cseréltem, és láttam, ki az, akit nemzetközi szinten is tudok használni, és ki az, akinek még kell a rutin.”

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Boldogabb vagyok, mint Capello

Dárdai arra is büszke, hogy a megszerzett hét pont után is motivált maradt a csapat, és az oroszok hiába vezettek 2-0-ra, a magyarok nem roppantak össze, hanem szépítettek. „Ez nagyon tetszett, de sok dolog van, amivel nem vagyok megelégedve. Például azzal, hogy kikaptunk, mert nem szeretek veszíteni. Mégis, úgy érzem, most boldogabb kapitány vagyok, mint Capello, hiába nyertek az oroszok 2-1-re. A srácoknak is szóltam, hogy ne vicceljenek, ne horgasszák le a fejüket, mert erre nincs okuk.”

Egy fenékkel nem lehet több lovat megülni

A kapitánynak még nem dőlt el a jövője, mit mondja, ha gyors döntést kellene hoznia, az két-három hetet venne igénybe. 

„Nem egyszerű a történet, mindenesetre örülök, hogy megkaptam a bizalmat, és amit ígértem – a hét pontot -, azt sikerült elérni a csapattal. A családom, a gyerekeim, a Hertha és a magyar fociválogatott érdekeit is figyelembe kell vennem, amikor meghozom a döntést. De ha nem is maradok, belül sírni fogok. Sajnos, olyan megoldás nincsen, amely mindenki számára jó, egy fenékkel nem lehet több lovat megülni” – válaszolta Dárdai arra a kérdésre, hogy miért nem irányítja egyszerre a berlini utánpótláscsapatokat és a magyar fociválogatottat.

Mi lenne velünk Gera nélkül?

A magyar válogatott esélyeiről azt mondta, ha nincsenek sérültek, akkor reális lehet a harmadik hely elérése. „Persze a helyzet bármikor változhat, a görögök balesetét sem lehetett megjósolni, vagy mi történne például velünk, ha Gerának szétszakadna az izomzata? Nem tudni, hogy ki hozná azt a lelkesedést és rutint, amit ő képvisel, de rajta kívül is sok olyan kulcsjátékosunk van, akit nem lehet pótolni.”

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A szakember a saját – a közvélemény által megkedvelt - stílusáról is beszélt. „Jobb, ha őszinte az ember, miért kellene simlizni? Ha pedig valamit elcsesztem, akkor elcsesztem, nincs mit tenni. Most is mondhatná bárki, hogy a csapat kikapott, mert a fiatal kapitány összevissza cserélgetett, pedig ezzel célom volt, a csapatom karakterét próbáltam erősítetni. Ezt pedig még meg fogják hálálni nekem – vagy majd másnak - a játékosok.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK