Vágólapra másolva!
Az Újpest 1-1-es döntetlent ért el a Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának szerdai játéknapján. A lila-fehérek sorozatban negyedik bajnoki találkozójukon maradtak nyeretlenek, míg a szombathelyiek eddigi két Sopronban lejátszott hazai meccsükön négy pontot szereztek.

Eredmény, OTP Bank Liga, 24. forduló:
Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Újpest FC 1-1 (1-1)
Sopron, 1000 néző
v.: Iványi
Haladás: Király - Schimmer, Jagodics, S. Wils, Bosnjak (Gaál, a szünetben) - Kovács L., Iszlai, Medgyes (Németh M., 82.), Halmosi - Williams, Batarelo (Matínez, 58.)
Újpest: Balajcza - Balogh B., Sankovic, Litauszki, Kecskés Á. - Windecker, Bardhi (Mohl, 78.), Diarra, Andric, Hazard (Angelov, 60.) - Lencse (Kabát, 88.)
gól: Williams (11.), illetve Lencse (30.)
sárga lap: Iszlai (50.), illetve Diarra (71.), Andric (79.)

Az első negyedórában a Haladás játszott fölényben és a vezetést is megszerezte bő tíz perc után, ugyanis Sankovic eladott labdáját követően Williams értékesítette ziccerét. Ezután is a szombathelyiek irányítottak, az Újpest mégis egyenlíteni tudott Lencse szép megmozdulása révén. A bekapott gól megzavarta a hazaiakat, de a szünetig nem született újabb találat.

A folytatásban a fővárosiak futballoztak veszélyesebben, több helyzet is akadt előttük, de a befejezésnél, ha nem sokkal is, de rendre célt tévesztettek a lila-fehér játékosok. Később visszaesett az iram, a kapuk szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben. Úgy tűnt, mindkét csapatnak megfelel a döntetlenért járó egy pont, és a lefújásig már nem is változott az eredmény.

A bajnokság állása:

1. 24 19 2 3 48-12 59
2. 24 10 9 5 39-25 39
3. 24 12 1 11 27-24 37
4. 23 10 7 6 28-22 37
5. 24 9 10 5 32-24 37
6. 24 9 9 6 22-24 36
7. 23 9 6 8 28-25 33
8. 24 7 7 10 27-29 28
9. 24 7 6 11 27-37 27
10. 24 5 7 12 28-39 22
11. 24 6 3 15 20-38 21
12. 24 4 5 15 20-47 17

A góllövőlista élcsoportja:
13 gólos: Böde (Ferencváros)
11 gólos: Diagne (Újpest)
10 gólos: Torghelle (MTK)
8 gólos: Kamber (Honvéd)
7 gólos: Gyurcsó (Videoton), Pekár (Puskás Akadémia)
6 gólos: Horváth Zs. (Debrecen), Kanta (MTK), Lencse (Puskás Akadémia, Újpest), Németh M. (Haladás), Novothny (Diósgyőr), Sesták (Ferencváros)