Vágólapra másolva!
Az 66 éves Claudio Ranieri olyan, mint a jó bor. Az idő múlásával egyre érettebb és jobb lesz. Az olasz mestert júniusban nevezték ki a francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Nantes vezetőedzőjének, azóta a csapat szárnyakat kapott. Jelen pillanatban a Paris Saint-Germaint, az AS Monacót és az Olympique Marseille-t szorongatja a Ligue 1-ben.

A Nantes korábbi vezetőedzője, a portugál Sergio Conceicao remek munkát végzett.

Decemberben a tizenkilencedik, azaz a kiesőhelyen vette át csapatot René Girardtól,

végül a hetedik helyre hozta be a csapatot a Ligue 1-ben, és csak egy hajszállal maradt le az Európa Liga-selejtezőt jelentő helyezésről a Girondins Bordeaux mögött.

Sergio Conceicao sikeres csapatot hagyott maga mögött Forrás: NurPhoto/DPI/NurPhoto/Dpi

Conceicao munkássága felkeltette az FC Porto érdeklődését.

Bár 2020 nyaráig érvényes volt a szerződése, mégis hazatért Portugáliába.

A sikeredző távozása után Waldemar Kita klubelnöknek új tréner után kellett néznie, a választása a leicesteri csodatevőre, Claudio Ranierire esett.

Az olasz szakember június 13-án két évre szóló szerződést kötött a Nantes-tal, de a liga (LFP) csak két nappal később engedélyezte a munkavállalását. Franciaországban van egy szabály, amely kimondja, hogy 65 évnél idősebb edző nem tevékenykedhet, Ranieri pedig tavaly októberben töltötte be ezt az életkort.

Claudio Ranieri felhozta a Monacót a másodosztályból Forrás: AFP/Jean Christophe Magnenet

Claudio Ranieri másodszor dolgozik Franciaországban. 2012 és 2014 között az AS Monacóval másodosztályú bajnok, majd egy évvel később ezüstérmes lett az élvonalban is.

Az olasz mester nyögvenyelősen kezdett kikötővárosi csapatnál.

A nyári öt felkészülési meccséből csak egyet nyert meg a Nantes, a nem túl veretes svájci Servette felett aratott kétgólos diadalt.

A sikertelen ráhangolódás után úgy tűnt, élesben sem klappolnak a dolgok, a Nantes két vereséggel kezdte a francia bajnokságot.

Igaz, az első fordulóban a Marcelo Bielsa vezette Lille-től, majd a következő körben a bajnoki cím titkos esélyesének tartott Olympique Marseille-től kapott ki.

Ranierinek kezdetben nem sok sikerélménye volt Forrás: AFP/Loic Venance

A két zakó után a szurkolók és a sajtó is elkezdte kongatni a vészharangot, de Claudio Ranieri időt kért. Bízott magában, és abban, hogy az olasz stílus újra meghozza a gyümölcsét Franciaországban. És igaza lett, mert

a következő mérkőzésen a Nantes Emiliano Sala hajrában szerzett kapásgóljával diadalmaskodott Troyes-ban,

és azóta mintha újra íródna a Ranieri-féle tündérmese.

Az első győzelmet gólnélküli döntetlen követte a szintén top csapat Lyon ellen, ez után viszont beindult a henger. Ranieri csapata zsinórban négy meccset nyert meg,

és csak két csapat - a Caen (4) és a PSG (5) - kapott kevesebb gólt a Nantes-nál (5).

Ranieri tanítványai nyolc forduló alatt csak hat gólt szereztek, mégis van öt győzelmük, ebből négy 1-0-s és egy 2-1-es.

„A csapatomtól fegyelmet követelek meg a pályán.

Számomra az egy nullás győzelem tökéletes, a kettő nulla még jobb.

Ha elkezdjük nyerni a meccseket, az önbizalmunk is megnő, utána lehet szép futballt játszani" – nyilatkozta a tréner, aki október 20-án fogja betölteni 66. életévét.

Ranieri leicesteri tündérmeséje örökre emlékezetes marad minden futballszeretőnek Forrás: AFP/Paul Ellis

A 2015-2016-es szezon előtt a fogadóirodák ötezerszeres pénzt kínáltak arra az esetre, ha a Leicester City megnyerné az angol bajnokságot.

Még a Loch Ness-i szörny megtalálását is tízszer valószínűbbnek tartották, mint azt, hogy a Leicester lesz a Premier League bajnoka.

A két évvel ezelőtti leicesteri tündérmese minden bizonnyal átalakította a fogadási tétek kiírásának gyakorlatát,

így a Nantes francia bajnoki címe már nem vinne csődbe egyetlen fogadóirodát sem.

Azonban a futballvilág második legnagyobb csodája lenne, ha a Ranieri vezette Nantes a Neymar nevével fémjelzett Paris Saint-Germain előtt végezne a tabellán.