Vágólapra másolva!
Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, a forduló előtt negyedik helyen álló RB Leipzig a címvédő Bayern München otthonába látogatott szerdán este, és szenvedett 1-0-s vereséget a német labdarúgó-bajnokság 16., hétközi körében. Szalai Ádám együttese, a Hoffenheim 1-1-es döntetlent játszott a Werder Bremen vendégeként. 

Az elmúlt hetek alapján úgy tűnt, a bajorok – legalábbis ami a Bundesligát illeti – kilábaltak a hullámvölgyből, utóbbi három meccsüket megnyerték, ráadásul úgy, hogy kilenc gólt szereztek, és mindössze egyet kaptak. Igaz, ezeken a találkozókon (Werder Bremen, Nürnberg, Hannover) nem élcsapatok voltak az ellenfelek. Az RB Leipzig együttesének idegenben nem igazán ment, két döntetlen és három vereség mellett a mostani idényben csupán kétszer tudott nyerni, utóbbi két mérkőzését is elvesztette (Freiburgban, majd Wolfsburgban).

Gulácsi Péter a kezdőcsapatban kapott lehetőséget, Willi Orbán viszont csak kispados volt az összecsapáson. A meccs első félideje kiegyenlített játékot hozott, a Bayern játszott minimális labdabirtoklási fölényben, viszont helyzetek mindkét oldalon adódtak.

A 25. percben a Bayern szerezhetett volna vezetést, de

Robert Lewandowski próbálkozása után Gulácsi bravúrral tolta a labdát kapufára.

Két perccel később ismét szomorkodhattak a hazai drukkerek, ugyanis Serge Gnabry megsérült, le is kellett cserélni, a helyére Franck Ribéry állt be.

A Leipzig sem akart elmaradni a Bayerntől, legalábbis ami a kapufák számát illeti,

a 36. percben hatalmas helyzetben Dayot Upamecano fejelt a lécre.

Azonban hiába voltak meg a helyzetek, gól egyik oldalon sem esett, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak a csapatok az öltözőbe.

Gulácsi Péter jól védett a Bayern München ellen Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Sven Hoppe

A második játékrészt jobban kezdte a lipcsei együttes, de Timo Werner lövése kapu fölé szállt, igaz, a másik oldalon szinte a semmiből Thomas Müller is gólt szerezhetett volna, de Kingsley Coman beadásáról lemaradt a német támadó.

A Leipzig teljesen megbénította a rekordbajnok támadójátékát, a Bayern képtelen volt nyomás alá helyezni az ellenfelét, így nem volt meglepő, hogy helyzetek nélkül, már-már unalomban teltek a percek.

A 79. percben újabb elképesztő bravúrt mutatott be a magyar kapus:

Joshua Kimmich három méterről fejelt, Gulácsi azonban a hosszú oldalról átért, és kiütötte a labdát.

A 83. percben hiába tett meg mindent a válogatott kapus, megszerezte a vezetést a Bayern München: Renato Sanches lövését még ugyan kitolja Gulácsi, ám

Franck Ribéry egy csel után a kapu jobb oldalába lőtt.

Bár még volt egyenlítési lehetősége a Leipzignek, de egy szöglet után

Yussuf Poulsen tiszta helyzetből kapu mellé fejelt – a végén még Stefan Ilsankert és Renato Sanchezt is kiállították –,

de egyenlíteni nem sikerült, így ha nem is könnyen, de a bajor sztárcsapat otthon tartott a három pontot. Ez pedig azt jelenti, hogy a Bayern kihasználta a Borussia Dortmund botlását, és hat pontra csökkentette a hátrányát.

1. félidő
28Serge Gnabry
16Diego Demme
2. félidő
90Stefan Ilsanker
90Thomas Mueller
90Renato Sanches
88Yussuf Poulsen
87Konrad Laimer
83Franck Ribery
83Renato Sanches
81Bruma
79Renato Sanches
64Konrad Laimer
61Kingsley Coman
Összeállítások
Bayern München4-2-3-1
RB Leipzig4-1-2-1-2
Football Pálya
11
James
Rodriguez
10
Arjen
Robben
24
Corentin
Tolisso
1
Manuel
Neuer
32
Joshua
Kimmich
4
Niklas
Suele
5
Mats
Hummels
27
David
Alaba
6
Thiago
Alcantara
18
Leon
Goretzka
22
Serge
Gnabry
10
Emil
Forsberg
7
Marcel
Sabitzer
1
Gulácsi
Péter
16
Lukas
Klostermann
6
Ibrahima
Konate
5
Dayot
Upamecano
23
Marcel
Halstenberg
31
Diego
Demme
27
Konrad
Laimer
44
Kevin
Kampl
17

Bayern München

Kezdők
11James Rodriguez
10Arjen Robben
24Corentin Tolisso
1Manuel Neuer
32Joshua Kimmich
4Niklas Suele
5Mats Hummels
27David Alaba
6Thiago Alcantara
18Leon Goretzka
22Serge Gnabry
28
25Thomas Mueller
90
29Kingsley Coman
61
9Robert Lewandowski
26Sven Ulreich
13Rafinha
35Renato Sanches
90
83
79
8Javier Martinez
7Franck Ribery
83
2Sandro Wagner
33Lars Lukas Mai
Cserék

RB Leipzig

Kezdők
10Emil Forsberg
7Marcel Sabitzer
1Gulácsi Péter
16Lukas Klostermann
6Ibrahima Konate
5Dayot Upamecano
23Marcel Halstenberg
31Diego Demme
16
27Konrad Laimer
87
64
44Kevin Kampl
17Bruma
81
9Yussuf Poulsen
88
11Timo Werner
21Marius Mueller
22Nordi Mukiele
4Willi Orbán
13Stefan Ilsanker
90
40Erik Majetschak
29Jean-Kevin Augustin
20Matheus Cunha
Cserék

A magyar válogatott támadó, Szalai Ádám a kezdőcsapatban kapott lehetőséget

– a 66. percben cserélték le, gólt nem szerzett – a Werder Bremen otthonában, ahol Leonardo Bittencourt révén az első félidőben vezetést szerzett a Hoffenheim.

A vendég együttes azonban nem tudta megtartani az előnyét, az 57. percben Theodor Gebre Selassie egyenlíteni tudott, így mindkét csapatnak meg kellett elégednie az egy ponttal. A Hoffenheim így a jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzte a Dárdai Pál vezette Herthát, és a 7. helyen áll.

Sallai Roland sérülés miatt kihagyta a Freiburg 1-1-es döntetlennel zárult hazai összecsapását a Hannover ellen.

Bundesliga, 16. forduló, szerda:
Schalke 04-Bayer Leverkusen 1-2 (1-2)
Bayern München-RB Leipzig 1-0 (0-0)
Freiburg-Hannover 96 1-1 (1-1)
Mainz-Eintracht Frankfurt 2-2 (2-2)
Werder Bremen-Hoffenheim 1-1 (0-1)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 32 26 0 6 82-23 59 84
GY
GY
D
D
GY
I
2.
Bayern München 32 22 7 3 90-41 49 69
V
GY
GY
GY
V
I
3.
VfB Stuttgart 32 21 7 4 73-39 34 67
GY
GY
V
D
GY
I
4.
RB Leipzig 32 19 7 6 74-36 38 63
GY
GY
GY
GY
D
I
5.
Borussia Dortmund 32 17 6 9 64-40 24 60
V
GY
D
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 32 11 9 12 48-47 1 45
D
V
GY
V
V
I
7.
Freiburg 32 11 13 8 43-55 -12 41
V
GY
D
V
D
I
8.
Hoffenheim 32 11 14 7 56-64 -8 40
GY
V
GY
V
D
I
9.
Augsburg 32 10 13 9 49-57 -8 39
V
GY
V
V
V
I
10.
Werder Bremen 32 10 14 8 43-52 -9 38
D
V
GY
GY
D
I
Teljes lista