Társoldalunk:

A korábbi magyar játékvezetőt nem lepné meg a Craiova kizárása

2019.08.02. 11:21

Szabó Zsolt korábbi FIFA-játékvezető szerint nem lenne meglepetés, ha az Európai Labdarúgó Szövetség kizárná a Craiovát az Európa-ligából azt követően, hogy a román csapat botrányos körülmények között harcolta ki a továbbjutást a Budapest Honvéddal szemben.

A csütörtök esti visszavágó kirívó incidense a 120. percben történt: miközben a játékosok egymással kakaskodtak, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, majd jöhettek a tizenegyesek, a negyedik játékvezető felügyelete mellett.

Arnold Hunter északír játékvezető térdel, miután a közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát a labdarúgó Európa-liga második selejtezőfordulójának visszavágójaként játszott Universitatea Craiova - Budapest Honvéd mérkőzésen CraiovábanForrás: MTI/EPA/Bogdan Danescu

Szabó Zsolt pénteken az M1 aktuális csatornán arról beszélt, számára az volt a legfurcsább, hogy az illetékesek nem követték az UEFA-protokollt, amely szerint ilyen esetben esetben semleges, nyugodt helyen - például az UEFA-ellenőr számára biztosított szobában - kell megtárgyalni, folytathatják-e a mérkőzést. Ezzel szemben Romániában a pálya szélén tanácskoztak, miközben a nézőtéren több mint húszezer szurkoló fütyült. Szabó Zsolt elmondta, ez olyan nyomást helyezhetett a döntéshozókra, amely alapvetően megkérdőjelezi a döntés semlegességét és átgondoltságát.

Szabó úgy fogalmazott, nem lepné meg, ha az UEFA kizárná a Craiovát, ellenkező esetben a szervezet legalizálná az ehhez hasonló nézőtéri viselkedést, ami ellen például a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői évek óta hatékonyan harcolnak. Hozzátette, a nemzetközi kupasorozatok rendkívül sűrű programja miatt a döntés egy-két napon belül várható, az újrajátszás elrendelése viszont kizárható.

A párharc továbbjutója - jelenleg a Craiova - a görög AEK Athénnal találkozik.