A FIFA ajánlása nem kötelező érvényű a szerződések meghosszabbítására

NAGY Zsolt, Nikolics Nemanja
A felcsúti Nagy Zsolt (k) és Jozef Urblík valamint a székesfehérvári Nemanja Nikolic (b) a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában játszott Puskás Akadémia FC-MOL Fehérvár FC mérkőzésen felcsúti Pancho Arénában
Vágólapra másolva!
Horváth Gábor, a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének főtitkára szerint nem kötelező érvényű a FIFA javaslata, hogy a labdarúgók június 30-án lejáró szerződését addig hosszabbítsák meg, amíg a bajnokságot be nem fejezik, és az átigazolási időszakot is tolják el az új évad tényleges elindulásáig.

"Ez csak egy ajánlás a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség részéről. Egy két fél közötti szerződés módosításába egy harmadik fél semmilyen módon nem tud beleszólni, az csak kizárólag a két félen múlik.

– mondta Horváth Gábor, aki hangsúlyozta, hogy a játékosok természetesen partnerek abban, hogy befejeződhessen a szezon.

Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy a HLSZ közbenjárására minden Magyarországon játszó futballista június végéig tartó szerződését egységesen így hosszabbítják meg, azt felelte, hogy a játékosok érdekképviseleti szervezete konstruktív módon ugyan tud segíteni ebben, de ilyen jellegű jogosítvánnyal nem rendelkezik.

A FIFA döntött a lejáró szerződésű focisták jövőjéről

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a hivatalos honlapján tudatta, hogy a koronavírus-járvány miatt engedélyezi a kluboknak, hogy az idény végéig szerződést hosszabbítsanak a játékosokkal és a stábtagokkal. Mivel a koronavírus-járvány miatt szünetelnek a bajnokságok, a FIFA bejelentette, hogy eltolják az átigazolási időszakot, és a klubok is szerződést hosszabbíthatnak a játékosokkal és a stábtagokkal, ami annyit jelent, hogy a lejáró szerződésű játékosok szerződése automatikusan meghosszabbításra kerül a szezon utolsó mérkőzéséig.

Horváth Gábor hangsúlyozta, a HLSZ-nek kezdettől fogva az volt az állásfoglalása, hogy a játékosoknak is részt kell vállalniuk a koronavírus-járvány miatti leállás okozta terhek viseléséből. Ennek azonban arányosnak kell lennie, nem úgy, mint például az NB II-es Siófoknál, ahol információi szerint a klubvezetés 60-70 százalékkal kívánja csökkenteni a labdarúgók alapfizetését.

– mondta a HLSZ főtitkára, hozzátéve, a siófoki játékosokkal kapcsolatban vannak, a klubvezetéssel azonban még nem tárgyaltak.

A felcsúti Nagy Zsolt (k) és Jozef Urblík valamint a székesfehérvári Nemanja Nikolic (b) a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában játszott Puskás Akadémia FC-MOL Fehérvár FC mérkőzésen felcsúti Pancho Arénában Forrás: MTI/Kovács Tamás

Hét eleji iránymutatásában a FIFA azt is kiemelte, hogy amennyiben a játékosok és a klubjuk a fizetésekről nem tudnak megegyezni, akkor a nemzetközi szövetség dönt majd. Ezzel kapcsolatban Horváth kiemelte, amennyiben az egyik fél bíróság elé viszi az ügyet, akkor abban a FIFA már nem hozhat határozatot.

"Idáig azért nem lenne szabad eljutni, mert egy bírósági eljárás hónapokig, de akár évekig is elhúzódhat. A labdarúgás családjának minden szereplője részéről kompromisszumkészségre, önmegtartóztatásra van most szükség, és arra, hogy mindenki próbáljon meg a másik fejével is gondolkodni" – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy a bajnokságok kényszerű felfüggesztése hány élvonalbeli, NB II-es és NB III-as klubnál idézhet elő csődveszélyes helyzetet, Horváth azt felelte, hogy szerinte a vírus okozta helyzet miatt egynél sem.

Ahol mégsem, ott valami egyéb, külső problémának is lennie kell, vagy pedig a klubvezetők a csőd hangoztatásával próbálnak előnyt szerezni a játékosokkal szemben" - fűzte hozzá Horváth Gábor.