Vágólapra másolva!
Csütörtök este a magyar labdarúgó-válogatott a 88. percig egygólos hátrányban volt az Izland elleni Eb-pótselejtezőn, azonban a hajrában Loïc Nego góljával egyenlített a magyar csapat, majd a 92. percben Szoboszlai Dominik lőtt bombagólt egy elképesztő szóló után, így a magyar válogatott a fennállása óta először jutott kis sorozatban két Európa-bajnokságra, ahol a Puskás Arénában fogadhatja a világbajnok francia és az Eb-címvédő portugál együttest. A találkozó után a koronavírusos Marco Rossit helyettesítő Cosimo Inguscio elmondta, hogy a magyar csapat a meccs elején nem találta a ritmust, de a félidőben sikerült megtalálni a megoldást, és ennek köszönhető a győzelem.

„Meg voltunk kicsit szeppenve, Szoboszlai is Kalmár sem találták a ritmust. A félidőben megtaláltuk a válaszokat, így ma este semmi kritika nem érheti a teljesítményünket.

Muszáj volt támadni, persze ilyenkor egy csapat mindig kaphat egy második gólt kontrából. Titkok nincsenek, ebben a csapatban nagy a hajlandóság arra, hogy napról napra fejlődjön. A stáb is rendkívüli munkát végez, Gera Zoltán is nagy segítséget jelentett. Itt mindenki egy célért küzd.

A magyar válogatott fennállása óta először jutott kis sorozatban két Európa-bajnokságra Fotó: Polyák Attila - Origo

Lépésenként kell fejlődni, és nekünk sikerült folyamatosan előrelépnünk.

Ez a mai este a köszönetmondásé, azért, amit az elmúlt két évben elértünk" – mondta az M4Sport kamerája előtt Cosimo Inguscio, aki harmadszor helyettesítette Marco Rossit, és a vezetésével mindhárom meccset megnyerte a magyar csapat.