Vágólapra másolva!
Miután a norvég egészségügyi miniszter megtiltotta, hogy az ország labdarúgó-válogatottja Bukarestbe utazzon, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hivatalosan is törölte a Románia–Norvégia Nemzetek Ligája-mérkőzést.

A B liga 1. csoportjában vasárnap este 20.45-től került volna sor a román-norvég mérkőzésre, amelyre szombaton délelőtt a korábban kiadott miniszteri tiltás ellenére el is indultak Erling Haalandék. A miniszter azonban még a repülőtéren személyesen tiltotta meg a válogatottnak, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt különösen veszélyesnek ítélt országba utazzon.

Az UEFA ezt követően törölte a mérkőzést, amelynek eredményét később fogják megállaíptani, de várhatóan 3-0-s román győzelemmel írják majd jóvá, válaszolta a norvég TV2 kérdésére az ország futballszövetségének versenykiírásokért felelős vezetője, Nils Fisketjönn.

További kérdés, hogy mi lesz a november 18-i, bécsi Ausztria–Norvégia találkozóval, ugyanis a hatályos norvég jogszabályok szerint állampolgáraik most Ausztriába sem léphetnek be.

"Törvényt sértettek volna, ha elutaznak ebbe a két országba, vagy legalábbis egy jogilag szürke zónába tévedtek volna a válogatott tagjai" – mondta egy forrás a norvég lapnak.

Az UEFA szabályai szerint egyébként a mérkőzéseken minden olyan játékos pályára léphet, akinek van friss negatív Covid-19 tesztje, akkor is, ha a csapattársai között korábban találtak pozitív esetet. Így rendezhették meg Solnában a svéd-horvát találkozót annak ellenére, hogy a vendégek közül előbb Domagoj Vida, majd Marcelo Brozovic mintája is pozitív lett.

A norvég válogatottból Omar Elabdellaoui lett pozitív, az ország törvényei szerint pedig a vele közeli kapcsolatban lévőknek így tíz napra karanténban kell vonulniuk.