A Benficánál tizenheten fertőződtek meg koronavírussal

fbl Horizontal, Benfica
A Benficánál tizenheten fertőződtek meg koronavírussal
Vágólapra másolva!
Tizenhét koronavírus-fertőzéses esetet azonosítottak a Benficánál - adta hírül honlapján a portugál labdarúgóklub.

A bejelentésben nem tértek ki rá, hogy a pozitív eredményt szolgáltatók között hány futballista van, azt viszont közölték, hogy Luis Filipe Vieira klubelnök mellett edzők és játékosok is érintettek a megbetegedésben.

A Benficánál tizenheten fertőződtek meg koronavírussal Forrás: AFP/Miguel Riopa

A 37 bajnoki címével és 26 kupaelsőségével a legsikeresebbnek számító portugál csapat a tabellán 14 forduló után 32 ponttal a harmadik helyen áll, a folytatás viszont egyelőre kérdéses a magas fertőzésszám miatt. A lisszaboni csapat következő mérkőzése az SC Braga elleni, szerdai Ligakupa-találkozó, az élvonalban pedig vasárnap a Nacional elleni meccs, és egyelőre egyiknek az elhalasztását sem kérte.

A portugál egészségügyi hatóság úgy határozott, hogy a fertőzötteknek elszigeteltségben kell maradniuk, de a csapat többi tagjáról a sportegyesületnek kell döntenie.