Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-válogatott 2-1-re nyert Lengyelország ellen a katari labdarúgó-vb európai selejtezősorozatának 3. fordulójában, és továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti az I csoportot. 

A két győzelemmel rajtoló, eddig százszázalékos angol válogatott a magyar csapathoz hasonlóan azonos pontszámmal és gólkülönbséggel rendelkező lengyel nemzeti együttest fogadta az I csoport rangadóján a Wembley Stadionban.

Gareth Southgate csapata eddig még gólt sem kapott, igaz San Marino és Albánia nem is állította komoly kihívás elé az angolokat.

A lengyelek 3-3-as döntetlent játszottak a magyarokkal, majd Andorra ellen 3-0-ra nyertek, így Marco Rossi együttesével egyetemben 4 ponttal a csoport második helyét foglalják el a 6 pontos Anglia mögött.

Southgate kifejezetten erős kezdőtizenegyet küldött pályára a lengyelek elleni rangadón, ott volt a pályán az albánok ellen a nemzeti csapatban közel 500 nap után újra eredményes Harry Kane is.

A lengyel válogatott kezdőjéből hiányzott a világ egyik legjobb formában lévő játékosa, Robert Lewandowski, ugyanis a Bayern sztárja Andorra ellen térdsérülést szenvedett.

A mérkőzést az angol válogatott kezdte jobban, és a 19. percben 11-est végezhetett el, ugyanis Michal Helik felrúgta Raheem Sterlinget. A büntetőt Kane magabiztosan vágta az elvetődő kapus mellett a kapu közepébe.

Továbbra is Anglia futballozott fölényben és veszélyesebben, a 31. percben Kane újra betalálhatott volna, de a Tottenham sztárjának lövését fantasztikus bravúrral védte Wojciech Szczesny.

Az angolok 68 százalékban birtokolták a labdát és abszolút uralták a játékot, a lengyelek Lewandowski nélkül teljesen elveszettnek tűntek, kapura lövés nélkül hozták le az első félidőt.

A második játékrész elején teljesen váratlanul kiegyenlített az előtte teljesen passzív lengyel csapat.

John Stones hatalmasat hibázott a saját 16-osánál, amelyet Paulo Sousa együttese megbüntetett, és Jakub Moder révén belőtte az egyenlítő találatot.

A 69. percben Phil Foden révén újra vezetést szerezhetett volna az angol csapat, de a Manchester City fiatal sztárjának lövésére szépen ért oda Szczesny.

A 85. percben aztán már a Juventus kapusa is tehetetlen volt, ugyanis egy szöglet után visszafejelt labdát Harry Maguire elemi erővel bombázott a léc alá.

Anglia végül megérdemelten győzött, és 9 pontjával továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti a csoportot. Mivel Magyarország 4-1-re legyőzte Andorrát, ezért az angolok mögött Marco Rossi csapata áll 7 ponttal a második helyen.

Az angol válogatott megérdemelten győzte le a lengyeleket Forrás: AFP/Catherine Ivill

Az I csoport másik meccsén San Marino sokáig jól tartotta magát Albánia ellen, végül 2-0-s vereséget szenvedett, a második gólt a Fradi légiósa, Uzuni szerezte.

A B csoportban a grúzok ellen legutóbb nagy nehezen nyerő spanyolok az első félidőben bő félóra elteltével 2 perc alatt két gólt lőttek Koszovónak, majd végül 3-1-es győzelmet arattak.

A D csoportban két meccs után 4 pontos franciák Antoine Griezmann góljával győztek a bosnyákok otthonában.

Európai vb-selejtezők, 3. forduló, eredmények:
I csoport:
Anglia-Lengyelország 2-1 (0-0)
Andorra-MAGYARORSZÁG 1-4 (0-0)
San Marino-Albánia 0-2 (0-0)

B csoport:
Görögország-Grúzia 1-1 (0-0)
Spanyolország-Koszovó 3-1 (2-0)

C csoport:
Litvánia-Olaszország 0-2 (0-0)
Észak-Írország-Bulgária 0-0 (0-0)

D csoport:
Ukrajna-Kazahsztán 1-1 (1-0)
Bosznia-Hercegovina-Franciaország 0-1 (0-0)

F csoport:
Skócia-Feröer-szigetek 4-0 (1-0)
Moldova-Izrael 1-4 (1-1)
Ausztria-Dánia 0-4 (0-0)

J csoport:
Örményország-Románia 3-2 (0-0)
Németország-Észak-Macedónia 1-2 (0-1)
Liechtenstein-Izland 1-4 (0-2)