Elmaradt a bajnokavatás, döntetlent játszott a Fradi Kisvárdán

Kisvárda, 2021. április 17. Himics László, a Kisvárda Master Good (k), valamint Miha Blazic (b) és Somalia, a Ferencvárosi TC játékosai a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott mérkőzésen a kisvárdai Várkerti Stadionban 2021. április 17-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a Kisvárda otthonában, így négy fordulóval az OTP Bank Liga zárása előtt még nem tudta matematikailag is bebiztosítani 32. bajnoki címét a zöld-fehér csapat. Erre viszont akár már vasárnap sor kerülhet, amennyiben a Puskás Akadémia nem győzi le az MTK-t.

A címvédő FTC már az előző fordulóban is bebiztosíthatta volna sorozatban harmadik bajnoki címét, akkor azonban hazai pályán csak 1-1-es döntetlent tudott játszani egyetlen – matematikailag még – számottevő üldözőjével, a Puskás Akadémiával.

Szergej Rebrov ezúttal már nyilván nem szívesen szalasztotta volna el a lehetőséget. Ehhez képest az ukrán szakember több állandó kezdő játékosát – Lovrencsics Gergőt, Isael, Tokmacot vagy éppen Botka Endrét – is csak a kispadra nevezte, míg Dibusz Dénes ezúttal a keretbe sem került be. A válogatott kapus helyén Bogdán Ádám kapott lehetőséget:

a 33 éves, korábban szintén válogatott kapus így bemutatkozhatott végre a magyar élvonalban.

De, ami azt illeti ez a Fradi-kezdő sem volt gyengének mondható.

Bár a Fradi lépett fel támadólag, az első védést a második percben Bogdánnak kellett bemutatni, aki biztosan fogott egy, a rövid sarok felé lőtt labdát. A Várda, amelyik hazai pályán eddig négy próbálkozásból egyszer sem tudta legyőzni a Fradit (egy döntetlen, három vereség), felvette a kesztyűt, és nem állt be védekezni, és tudott egy-két kontrát vezetni.

A fentiek ellenére a Fradi egyértelműen irányította a játékot, sokkal többet volt a labda a hazaiak térfelén, ugyanakkor Dombónak nem igen akadt dolga a várdai kapuban,

miközben Melnik többször is megdolgoztatta Bogdánt.

A Fradi nem találta a saját ritmusát, ahogy Himics László sem, aki csak Pintér játékvezető jóindulatának köszönhette, hogy egy szabálytalanság után nem kapta meg a második sárga lapját a 40. percben. Supka Attila érezte, hogy a fiatal csatár bajt hozhat a csapatra, és még a szünet előtt lecserélte, Jelena Richárdot küldve be a helyére.

1. félidő
43Vasyl Khimich
36Vasyl Khimich
2. félidő
91Claudiu Bumba
90Yanis Karabelyov
87Somalia
75Oleksandr Zubkov
75Marcel Heister
75Myrto Uzuni
66Lazar Zlicic
66Driton Camaj
52Lazar Cirkovic
46Dávid Sigér
Összeállítások
Kisvárda4-2-3-1
Ferencvárosi TC4-2-3-1
Football Pálya
34
Richard
Jelena
17
Vasyl
Khimich
30
Viktor
Gey
25
3
Lazar
Zlicic
77
Driton
Camaj
18
Bohdan
Melnyk
32
Dávid
Dombó
10
Claudiu
Bumba
8
Yanis
Karabelyov
5
Lazar
Cirkovic
88
93
Aissa
Laidouni
77
Myrto
Uzuni
70
Franck
Boli
33
Lasha
Dvali
31
Henry
Wingo
25
Miha
Blazic
18
Dávid
Sigér
11
Oleksandr
Zubkov
3
Samy
Mmaee
8
Lovrencsics
Gergő

Kisvárda

Kezdők
34Richard Jelena
17Vasyl Khimich
43
36
30Viktor Gey
25Matheus
3Lazar Zlicic
66
77Driton Camaj
66
18Bohdan Melnyk
32Dávid Dombó
10Claudiu Bumba
91
8Yanis Karabelyov
90
5Lazar Cirkovic
52
23Márk Kovácsréti
19Fernando Viana
9Zoltán Horváth
7Sassa
12Artem Odintsov
4Anton Kravchenko
70Levente Szőr
Cserék

Ferencvárosi TC

Kezdők
88Isael
93Aissa Laidouni
77Myrto Uzuni
75
70Franck Boli
33Lasha Dvali
31Henry Wingo
25Miha Blazic
18Dávid Sigér
46
11Oleksandr Zubkov
75
3Samy Mmaee
8Lovrencsics Gergő
23Dániel Gera
22Roko Baturina
21Endre Botka
20Robert Mak
19Bálint Vécsei
17Eldar Civic
14Igor Kharatin
10Tokmac Chol Nguen
26Marcel Heister
75
1Ádám Bogdán
7Somalia
87
61Marcell Kovács
Cserék

Szergej Rebrov is érezte, hogy nem a szokott hatékonysággal működik a Fradi támadójátéka, így a második félidőre a védekező középpályás Sigér Dávid helyére az ősszel remeklő csatár, Tokmac Nguen érkezett. A norvég támadóban valóban mindig benne van a gól, ami még akkor is igaz, ha az idei szezonban elért nyolc bajnoki gólja közül az utolsó tavaly novemberben szerezte.

Himics László, a Kisvárda Master Good (k), valamint Miha Blazic (b) és Somalia, a Ferencvárosi TC játékosai a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott mérkőzésen a kisvárdai Várkerti Stadionban 2021. április 17-én Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az 51. percben egy balról beívelt szabdrúgásra rosszul jött ki Bogdán, kiejtette a labdát, amit Jelena a bal alsó sarokba lőtt. Pintér játékvezető azonban szabálytalanságot látott a gól előtt, így nem adta azt meg, a reklamáló Csirkovics azonban kapott egy sárga lapot.

De a második játékrész első negyedórája alapján egyértelműen a Kisvárda játszott jobban és veszélyesebben.

Supka Attila is érezte, hogy ebben a meccsben az egy pontnál több is lehet, így a 67. percben Zlicsics és Camaj helyére két veszélyes támadót küldött pályára, Fernando Viana és Sassa helyére. A 71. percben Hej állította meg a félpályánál a Fradi kontráját, majd ismét Bogdánnak kellett védenie, ezúttal Karabeljov jobb alsó sarokba tartó lövése után.

A 75. percben Rebrov hármat cserélt: az 50. Fradi-meccsét játszó Zubkov helyére Robert Mak, Heister helyére Civic, míg Uzuni helyére Isael állt be, egyértelművé téve, hogy nem a döntetlent akarja tartani a Fradi.

Az utolsó bő tíz percet nagyon megnyomta a Ferencváros, a Várda ekkor már alig lépte át a félpályát.

A 88. percben még Vécsei Richárd is beállt a zöld-fehér csapatba Somalia helyére. A két perces ráadásban a hazai csapat ügyesen tartotta a labdát a Fradi térfelén megőrizve a gól nélküli döntetetlent, egyúttal újra elnapolva a bajnokavatást.

Persze, amennyiben vasárnap a Puskás Akadémia kikap vagy döntetlent játszik hazai pályán az MTK-val, akkor bajnok lesz a Ferencváros. Ha a felcsútiak legyőzik a kék-fehéreket, akkor április 20-án az Újpest elleni rangadón, a Groupama Arénában ünnepelheti 32. bajnoki címét a zöld-fehér csapat.

Eredmény, NB I, 29. forduló:
Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC 0-0

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista