Vágólapra másolva!
Vasárnap délután a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában a Kisvárda hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott az Újpest csapatával, ezzel a szabolcsi együttes megelőzte a Ferencvárost és újra a tabella élére állt, a fővárosi csapat pedig továbbra is nyeretlen az NB I-ben, és az utolsó helyen áll.

A Kisvárda a forduló előtt a vesztett pontokat tekintve hárompontos hátrányban volt a Ferencvárossal szemben. Joao Janeiro csapata szenzációsan szerepel az NB I-ben, független attól, hogy a válogatott szünet előtt kikapott a Honvédtól a Bozsik Stadionban. A Kisvárda hazai pályán még veretlen volt a szezonban, a mérlege három mérkőzés, három győzelem. Az Újpest az egyedüli nyeretlen csapat volt a mezőnyben, az utolsó helyen állt öt vereséggel és négy döntetlennel.

A Kisvárda kezdte a jobban a meccset, amely a kapuja elé ugyan nem szorította be az Újpestet, de folyamatosan irányította a játékot.

A meccs első komoly helyzetére a 27. percig kellett várni. Ötvös Bence kapott egy átadást egy szöglet-figurából, a 16 méteres kapáslövését Banai Dávid bravúrral védte. A 30. percben az Újpest óriási lehetőséget kapott, ugyanis emberhátrányba került a Kisvárda. Egy hazai szöglet után kontráztak a vendégek. Nikola Mitrovic remek ütemben futtatta Katona Mátyást, aki a kapu előtt egy csellel becsapta Driton Camajt, aki gólhelyzetben buktatta az újpesti támadót, Pintér Csaba játékvezető pedig gondolkodás nélkül piros lapot adott.

Az első félidőben a Kisvárdának voltak nagyobb lehetőségei Forrás: Móricz Csaba/Kisvárda FC

Michael Oenning, az Újpest edzője gyorsan reagált is az emberelőnyre. A középsővédő Abdoulaye Diaby helyére még az első félidő hajrájában pályára küldte az elefántcsontparti támadót, Mory Konét, aki a 38. percben rögtön gólt szerezhetett volna, de egy jobbról érkező labdát hat méterről kapu fölé fejelt.

Az első félidő végén majdnem megszerezte a vezetést a Kisvárda.

Az emberelőnyben futballozó Újpest kitámadott, egy labdaszerzés után pedig Jaroslav Navrátil kapott remek kiugratást, egy az egyben vezethette a labdát Banai Dávidra, de az újpesti kapus lábbal védte a cseh játékos közeli lövését.

A fordulás után az Újpest kezdett jobban, és az 50. percben volt is egy nagy helyzete. Mitrovic védelem mögé belöbbölt labdáját Kone vette mellre, majd 10 méterről lőhetett, de a gyengécske kísérletet Dombó Dávid könnyedén fogta. A folytatásban is az Újpest irányította a meccset, de a nagy helyzetek elmaradtak. A 64. percben aztán a Kisvárda is villant. Egy rossz helyre kifejelt labdájára Slobodan Simovic érkezett, és 16 méterről kapura bombázott, azonban a kapáslövése pár centivel elkerülte a bal felső sarkot.

Az Újpest nem tudott mit kezdeni az emberelőnyével Forrás: Móricz Csaba/Kisvárda FC

A 72. percben az Újpest kihagyta a meccs legnagyobb helyzetét.

Nemanja Antonov kapott kiugratást a balszélen, visszatálalt a második hullámban érkező Yohan Croizet-nek, a belga támadó azonban 11 méterről a kapu fölé belsőzött.

Az utolsó bő húsz percben az Újpest ment előre az első győzelméért, a Kisvárda pedig kontratámadásokból próbált építkezni, de igazán nagy helyzet már nem alakult ki a meccsen, így igazságos döntetlent született.

Ezzel az egy ponttal a Kisvárda megelőzte a bajnoki címvédő – egy meccsel kevesebbet játszó – Ferencvárost, és a tabella élére állt. Az Újpest továbbra is nyeretlen, és az utolsó helyen áll az NB I-ben.

1. félidő
34Abdoulaye Diaby
31Driton Camaj
24Bence Ötvös
4Abdoulaye Diaby
2. félidő
94Jaroslav Navratil
93Fernando Viana
90Jasmin Mesanovic
88Giorgi Beridze
88Nikola Mitrovic
79Jasmin Mesanovic
76Georgios Koutroubis
68Miroslav Bjelos
68Mátyás Katona
60Bence Ötvös
Összeállítások
Kisvárda4-2-3-1
Újpest FC4-4-2
Football Pálya
25
5
Lazar
Cirkovic
27
Jasmin
Mesanovic
45
Slobodan
Simovic
20
Jaroslav
Navratil
19
Herdi
Prenga
8
Yanis
Karabelyov
7
Driton
Camaj
6
Bence
Ötvös
12
Artem
Odintsov
2
Viktor
Gey
34
Zoltán
Tomori
4
Abdoulaye
Diaby
6
Luca
Mack
21
Nemanja
Antonov
13
Georgios
Koutroubis
3
Csanád
Fehér
7
Krisztián
Simon
8
Junior
Tallo
9
Fernando
Viana
10
Zoltán
Stieber
24
Yohan
Croizet

Kisvárda

Kezdők
25Matheus
5Lazar Cirkovic
27Jasmin Mesanovic
90
79
45Slobodan Simovic
20Jaroslav Navratil
94
19Herdi Prenga
8Yanis Karabelyov
7Driton Camaj
31
6Bence Ötvös
60
24
12Artem Odintsov
2Viktor Gey
32Dávid Dombó
11Lucas
3Lazar Zlicic
17Jasir Asani
21Andras Gosztonyi
33Tamás Rubus
67Krisztián Nagy
88Erik Czérna
4Anton Kravchenko
Cserék

Újpest FC

Kezdők
34Zoltán Tomori
4Abdoulaye Diaby
34
4
6Luca Mack
21Nemanja Antonov
13Georgios Koutroubis
76
3Csanád Fehér
7Krisztián Simon
8Junior Tallo
9Fernando Viana
93
10Zoltán Stieber
24Yohan Croizet
55Peter Szakaly
98Mory Kone
14Áron Csongvai
27Mátyás Katona
68
23Dávid Banai
15Miroslav Bjelos
68
2Lirim Kastrati
22Nikola Mitrovic
88
17Giorgi Beridze
88
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista