Vágólapra másolva!
A Serie A 9. fordulójában az AS Roma csapata hazai pályán fogadta a bajnokságban eddig százszázalékosan szereplő Napolit. José Mourinho csapata Tammy Abraham révén megszerezhette volna a vezetést az első félidőben, de az angol csatár elhibázta a lehetőséget. A Napoli többet támadott a második félidőben, de a sok szabálytalansággal tarkított rangadón nem tudott gólt szerezni egyik csapat sem, így José Mourinho csapata hazai pályán döntetlent játszott a Napoli ellen.

Az AS Roma csapata nehéz helyzetben várta a Napoli elleni rangadót, mivel hétközben egy súlyos, 6–1-es vereséget szenvedett a norvég Bodø/Glimt otthonában az Európai Konferencialigában. A portugál José Mourinho pályafutása során még sosem szaladt bele ekkora pofonba: az edzőnek ez volt az 1008. mérkőzése a kispadon, aktuális csapata pedig először kapott hat gólt. A legutóbbi fordulóban a római csapat a Juventustól szenvedett vereséget. A Napoli eddig veretlen az olasz bajnokságban, ráadásul nyolc forduló alatt mindössze három gólt kapott Luciano Spalletti csapata.

Az első félórában inkább a Napoli volt a kezdeményezőbb csapat, és főleg a baloldalon Politani és Di Lorenzo összjátékainak köszönhetően alakított ki veszélyes szituációkat, de gólt nem sikerült szereznie a vendégeknek. A hazaiak letámadása sokszor nehézkes volt, és a támadásból a védekezésbe történő visszarendeződések során sokszor volt sebezhető az AS Roma.

Az első félidő talán legnagyobb helyzetét az angol Tammy Abraham hagyta ki a 30. percben,

aki egy mélységből kapott passz után a leshatárról kilépve hajszállal a hazai kapu jobb oldala mellé lőtt.

Az angol csatár nagy helyzeten hibázott Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

A félidő utolsó öt percében még egyik csapat sem találta el a kaput. A Napoli a támadásainak súlypontját áthelyezte a baloldalra, de Insigne 42. percben leadott lövését is blokkolni tudták a hazai védők. Az első félidő utolsó perceiben sokat szabálytalankodtak egymással a játékosok, a bírónak nehéz dolga volt, hogy kordában tartsa a meccset. Az első negyvenöt perc után döntetlen volt az állás a rangadón.

Nicolo' Zaniolo nem tudott gólt szerezni Forrás: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

A második félidőben egyre jobban bejöttek a Napoli passzkombinációi,

és sokszor eljutottak a hazaiak kapujáig, mivel főleg a széleken tudták megbontani a rómaiak védekezését.

A 60. percben a nápolyiak csatára, Victor Osimhen találta el két védő között szorongatott helyzetben a jobb kapufát, majd a 63. percben a magas center fejese újból a hazaiak kapufáját találta el. A 66. percben az AS Roma is veszélyezetett, de Lorenzo Pellegrini jobblábas lövése elkerülte a kapu felső sarkát.

A portugál edzőt kiállították Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

A 82. percben a római csapat edzőjét, José Mourinhót elküldte a kispadtól a bíró, mivel már a második sárga lapos figyelmezetést kapta meg a portugál szakvezető. A 89. percben Osimhen fejelt a kapuba, de a támadó gólját les miatt nem adták meg.

Serie A, 9. forduló:
AS Roma - Napoli 0-0 (0-0)

1. félidő
30Tammy Abraham
2. félidő
97Gianluca Mancini
95Dries Mertens
94Rick Karsdorp
94Jordan Veretout
86Tammy Abraham
81Lorenzo Insigne
70Piotr Zielinski
70Matteo Politano
66Henrikh Mkhitaryan
Összeállítások
AS Roma4-2-3-1
SSC Napoli4-3-3
Football Pálya
1
Rui
Patricio
2
Rick
Karsdorp
23
Gianluca
Mancini
3
Roger
Ibanez
5
Matias
Vina
4
Bryan
Cristante
17
Jordan
Veretout
22
Nicolo
Zaniolo
7
Lorenzo
Pellegrini
77
Henrikh
Mkhitaryan
9
Tammy
Abraham
25
David
Ospina
22
Giovanni
Di Lorenzo
13
Amir
Rrahmani
26
Kalidou
Koulibaly
6
Mario
Rui
99
Andre-Frank
Zambo Anguissa
8
Fabian
Ruiz
20
Piotr
Zielinski
21
Matteo
Politano
9
Victor
Osimhen
24
Lorenzo
Insigne

AS Roma

Kezdők
1Rui Patricio
2Rick Karsdorp
94
23Gianluca Mancini
97
3Roger Ibanez
5Matias Vina
4Bryan Cristante
17Jordan Veretout
94
22Nicolo Zaniolo
7Lorenzo Pellegrini
77Henrikh Mkhitaryan
66
9Tammy Abraham
86
30
37Leonardo Spinazzola
6Chris Smalling
63Pietro Boer
87Daniel Fuzato
11Carles Perez
13Riccardo Calafiori
14Eldor Shomurodov
52Edoardo Bove
55Ebrima Darboe
59Nicola Zalewski
65Filippo Tripi
92Stephan El Shaarawy
58Filippo Missori
64Felix Afena-Gyan
Cserék

SSC Napoli

Kezdők
25David Ospina
22Giovanni Di Lorenzo
13Amir Rrahmani
26Kalidou Koulibaly
6Mario Rui
99Andre-Frank Zambo Anguissa
8Fabian Ruiz
20Piotr Zielinski
70
21Matteo Politano
70
9Victor Osimhen
24Lorenzo Insigne
81
33Adam Ounas
2Kevin Malcuit
44Konstantinos Manolas
1Alex Meret
12Davide Marfella
4Diego Demme
5Juan Jesus
7Eljif Elmas
11Hirving Lozano
14Dries Mertens
95
31Faouzi Ghoulam
37Andrea Petagna
59Alessandro Zanoli
68Stanislav Lobotka
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista