Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re nyert a Budapest Honvéd ellen. Az első félidőben a vendég együttes szerzett vezetést, amely korán emberhátrányba került. A szünet előtt kiegyenlített Hornyák Zsolt csapata, majd a második félidőben egy kezezés miatt 11-est kapott, amelyet gólra váltott, így fordított. A hajrában egy nagy védelmi hibát is kihasznált a Puskás Akadémia, amely sorozatban negyedik meccsét nyerte meg az élvonalban.

A mérkőzés előtt az utóbbi három bajnokiját egyaránt megnyerő felcsúti együttes a tabella harmadik helyén állt, míg a nyolcadik pozíciót elfoglaló budapesti csapat két vereség után szeretett volna újra győzni az NB I-ben.

Remek bajnoki formája ellenére a Puskás a hét közben a Magyar Kupában csalódást keltő teljesítményt nyújtott és kiesett a sorozatból, a Honvéd viszont a ZTE legyőzésével bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol az NB II-ben remeklő Kecskemét lesz az ellenfele.

A hazaiaknál Tóth Balázs és Urblík hiányzott sérülés miatt, a vendégeknél minden futballistára számíthatott Horváth Ferenc.

Nem volt telt ház a Pancho Arénában, de remek hangulatot teremtettek a szurkolók, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is ott volt a stadionban.

A mérkőzés első 10 percében leginkább a mezőnyharc dominált, nem igazán alakult ki helyzet a csapatok előtt. A meccs első komolyabb lehetőségéből azonban mindjárt gól született, a 17. percben Nono kapott jó labdát a 16-oson belül, több védő között szépen megtartotta, majd a kapus mellett a kapuba pöckölt, megszerezve a vezetést a vendégeknek.

A 21. percben bajba került a Honvéd, Nagy Dominikot azonnali pirossal kiállította Bogár Gergő játékvezető.

Baluta szabálytalansága után a budapestiek feldühödt játékosa két kézzel tarkón ragadta ellenfelét, így a bíró felmutatta neki a piros lapot.

A 30. percben Csirmaz hagyta ki az addigi legkomolyabb hazai helyzetet, egy bal oldalról érkező beadást kapásból vágott a kapu mellé.

Az első félidőben túl sok szépen kidolgozott helyzetet nem láthatott a közönség, durva belépőket azonban igen, kirívóan sokat szabálytalankodtak a játékosok, nehéz meccs volt játékvezetői szempontból. A 35. percben reklamlásért a kispestiek edzőjének, Horváth Ferencnek osztott ki egy sárga lapot a bíró.

A Puskás Akadémia megnyomta az első játékrész végét, és Plsek egy szép lefordulás után közelről kiegyenlített a hosszabbításban, így nem tudta kihúzni kapott gól nélkül a szünetig az emberhátrányban küzdő Honvéd.

A második félidő eleje is küzdelmesen indult, a 47. percben Nagy Zsolt kapott sárgát a kispesti gólszerző, Nono felrúgásáért. Próbálta nyomás alá helyezni ellenfelét a Puskás, Plsek szerezhetett volna újra gólt, de szépen blokkolták a külsővel leadott lövését az 59. percben. A 63. percben a kapuval szemben, veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a felcsúti együttes, Van Nieff lövését viszont szépen tolta ki szögletre a léc alól Szappanos.

A 70. percben a videobírós visszajátszás alapján egyértelművé vált, hogy Nagy Gergő kezét érintette a labda a 16-oson belül, így 11-est kapott a Puskás Akadémia. Plsek magabiztosan belőtte a büntetőt, megfordította az összecsapást Hornyák Zsolt csapata.

A második játékrészben tíz emberrel nem tudott sok lehetőséget kidolgozni a Honvéd, a pontszerzés nagy bravúr lett volna Horváth Ferenc együttesétől. A 82. percben mégis óriási egyenlítési lehetőséghez jutottak a budapestiek, de a csereként beálló Balogh három méterről a kapu mellé fejelt.

Honvéd-egyenlítés helyett azonban megint a felcsútiak találtak be, egy óriási védelmi hiba után Kozák középre tett labdájába nagyon szerencsétlenül ért bele Mezghrani, az öngól bebiztosította a hazaiak győzelmét.

Megélénkült a meccs vége, Batik szépített a 89. percben, ám les miatt érvénytelen volt a kispesti találat, közben reklamálásért Hornyák Zsolt is kapott egy sárgát a bírótól.

Az utolsó percekben újabb gól már nem esett, a Puskás Akadémia ha nehezen is, de legyőzte a meccs nagy részében emberhátrányban küzdő Honvédot, így sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg és bebiztosította harmadik helyét a tabellán.

1. félidő
34Mohammed Mezghrani
25Libor Kozak
21Dominik Nagy
21Alexandru Baluta
17Nono
2. félidő
87Mohammed Mezghrani
85György Komáromi
77Donát Zsótér
77Ivan Lovric
77Botond Baráth
77Alexandru Baluta
71Bence Batik
71Jakub Plsek
69Gergő Nagy
68Nenad Lukic
60Lukas Klemenz
56István Csirmaz
54Yoell van Nieff
47Jakub Plsek
47Zsolt Nagy
46Zinedine Machach
Összeállítások
Puskás Akadémia FC4-3-3
Budapest Honvéd4-4-2
Football Pálya
24
Tamás
Markek
18
Marius
Corbu
19
Artem
Favorov
21
Jakov
Puljic
99
László
Deutsch
14
Dániel
Gera
11
Luciano
Slagveer
31
Agoston
Kiss
23
Csaba
Spandler
3
Joao
Nunes
6
Yoell
van Nieff
25
Péter
Szappanos
3
Talys
Oliveira
8
Patrik
Hidi
9
Márton
Eppel
21
Lukács
Bőle
17
Norbert
Balogh
23
Bence
Zoltán Banó-Szabó
0
Ivan
Lovric
33
Nikolasz
Kovács
70
Milán
Májer
98
Gellért
Dúzs

Puskás Akadémia FC

Kezdők
24Tamás Markek
18Marius Corbu
19Artem Favorov
21Jakov Puljic
99László Deutsch
14Dániel Gera
11Luciano Slagveer
31Agoston Kiss
23Csaba Spandler
3Joao Nunes
6Yoell van Nieff
54
25Zsolt Nagy
47
97György Komáromi
85
22Roland Szolnoki
17Patrizio Stronati
15Jakub Plsek
71
47
10Alexandru Baluta
77
21
9Libor Kozak
25
7István Csirmaz
56
Cserék

Budapest Honvéd

Kezdők
25Péter Szappanos
3Talys Oliveira
8Patrik Hidi
9Márton Eppel
21Lukács Bőle
17Norbert Balogh
23Bence Zoltán Banó-Szabó
0Ivan Lovric
77
33Nikolasz Kovács
70Milán Májer
98Gellért Dúzs
83Tomas Tujvel
36Botond Baráth
77
2Mohammed Mezghrani
87
34
4Lukas Klemenz
60
6Zinedine Machach
46
7Bence Batik
71
11Donát Zsótér
77
19Dominik Nagy
21
22Krisztián Tamás
27Nenad Lukic
68
24Nono
17
77Gergő Nagy
69
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista