Vágólapra másolva!
A labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeinek utolsó, hatodik fordulójában a Ferencváros csütörtök este a Bayer Leverkusent fogadja. A pont nélkül utolsó helyen álló és már biztosan búcsúzó magyar csapat számára az lesz a tét, hogy a 32 csapatos mezőnyben utolsóként megszerezze becsületpontját vagy -pontjait a sorozatban. A Fradi válogatott védője, Botka Endre szerint ezért mindent meg is tesznek majd.

A Leverkusen jó csapat, ráadásul egyedüliként még veretlen a G-csoportban, így biztosan arra törekszik majd, hogy megőrizze ezt a mérlegét. Annak ellenére, hogy kifejezetten erős ellenfeleket kaptunk az idén és a németek ellen, Budapesten sem lesz könnyű dolgunk,

csalódás lenne, ha pont nélkül zárnánk"

- írta a közösségi oldalán Botka Endre.