A harmadik helyen álló Puskás Akadémia télen a Honvéd algériai védőjével, Mohamed Mezgranival erősödött, illetve kölcsönből visszatért Zalaegerszegről Skribek Alen, illetve Csákvárról Tamás Nándor. A címvédő Ferencváros új edzővel, az orosz Sztanyiszlav Csercseszov irányításával kezdte a tavaszi szezont, ez a legnagyobb változás a zöld-fehér csapatnál az őszi záráshoz képest.
A Fradiba egyetlen új játékos érkezett, mégpedig az eddig a cseh bajnokságban, a Dynamo České Budějovicében futballozó Fortune Akpan Bassey, aki ősszel kilenc gólt szerzett a cseh élvonalban, ezzel harmadik helyen áll a góllövőlistán. A Ferencvárosból hároman hiányoztak a Puskás elleni meccsen, hiszen Ryan és Sami Mmaee a marokkói, Aïssa Laïdouni pedig a tunéziai válogatottal van még versenyben az Afrikai Nemzetek Kupáján.
A találkozónak papíron a listavezető Fradi volt az esélyese, a statisztika viszont a döntetlen felé mutatott, ugyanis a két csapat legutóbbi hat meccséből ötször döntetlen született.
A Puskás Akadémia bátran kezdte a mérkőzést, és a 14. percben akár emberelőnybe is kerülhetett volna. A Fradi bosnyák középpályása, Muhamed Besic ugyanis nyújtott lábbal rácsúszott a holland Luciano Slagveer bokájára, de Bognár Tamás játékvezető még lapot sem adott érte. A VAR-szobában is vizsgálták az esetet, de az ott ülő szakemberek sem érezték piros lapos esetnek, így a Fradi játékosa a pályán maradhatott, egy perccel később pedig egy lerántásért beszedte az első sárgáját.
A meccs első lehetőségére a 21. percig kellett várni. A Puskás játékosa, Mezgrani jobb oldali beadása lecsúszott, de így lett igazán veszélyes, azonban a Fradi kapusa, a magyar válogatott Dibusz Dénes kiütötte a jobb felső sarokba tartó labdát.
A 24. percben aztán megfogyatkozott a Fradi.
A sárga lapos Besic ezúttal Libor Kozákra csúszott rá nyújtott lábbal, Bognár Tamás pedig kiosztotta neki a második sárga lapját.
- A bosnyák középpályásnak ez volt pályafutása hetedik piros lapja, ebből hármat az NB I-ben kapott.
Az emberhátrány ellenére a Fradi a 33. percben megszerezhette volna a vezetést. Az ukrán válogatott Olekszandr Zubkov remek ütemben kiugratta a leshatárról kilépő Tokmac Nguent, azonban a norvég válogatott támadó kapu mellé lőtte a ziccerét.
Az első félidő legnagyobb helyzetére a hosszabbítás harmadik percéig kellett várni. A holland Yoell van Nieff 19 méteres, bal alsó sarokba tartó bombáját Dibusz elképesztően nagy bravúrral ütötte szögletre.
A szögeltből viszont megszerezte a vezetést a felcsúti csapat.
Van Nieff balról betekert labdájára a portugál João Nunes robbant be a rövid oldalon, és öt méterről a bal alsó sarokba fejelt.
- A portugál hátvéd pályafutása ötödik meccsét játszotta a Fradi ellen, ezeken három gólt szerzett.
A második félidő elején növelhette volna az előnyét a Puskás. A 48. percben Luciano Slagveer kapott egy remek átadást, 11 méterről lőhetett, de a kísérlete elkerülte a kapu jobb oldalát.
Az ellentámadásból azonnal egyenlíthetett volna a Fradi.
Zubkov csinált meg egy remek cselt a jobb oldalon, betört a tizenhatoson belülre majd a hosszún érkező Myrto Uzunit kereste a labdával, de a visszasprintelő Mezgrani a kapu torkából mentett az albán támadó elől.
Az 58. percben gólt szerzett a Fradi, de Bognár Tamás játékvezető les miatt érvénytelenítette. Zubkov bal oldali szögletét Lasha Dvali fejelte el 11 méterről, majd Miha Blazic közelről a kapuba kotorta a labdát, de a Fradi védője lesről indult.
A folytatásban a Fradi átvette a játék irányítását, a Puskás Akadémia pedig kontrajátékra rendezkedett be. Az utolsó 20 percre Sztanyiszlav Csercseszov cserékkel frissítette a Fradit, de a fővárosi csapat nem talált fogást az emberelőnyben védekező Puskás Akadémián.
A 91. percben óriási helyzetet hagyott ki a Fradi. Róbert Mak átadása után Uzuni egy gyönyörű átvétellel helyzetbe hozta magát, majd 10 méterről át akarta emelni a labdát Markek Tamás fölött, de az albán támadó kísérlete a kapu fölé szállt. A hatperces hosszabbításban a Puskás Akadémia védelme jól zárt, így az eredmény már nem változott.
Ezzel a győzelemmel a Puskás Akadémia továbbra is a harmadik helyen áll az OTP Bank Ligában, de pontszámban beérte a második Kisvárdát és egy pontra megközelítette a listavezető Ferencvárost.
OTP Bank Liga, 4. forduló:
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC 1-0 (1-0)
Pancho Aréna, 2161 néző, v.: Bognár T.
Puskás Akadémia: Markek - Mezghrani, Joao Nunes, Spandler, Szolnoki - Favorov (Skribek, 84.), van Nieff - Slagveer, Corbu (Urblík, 76.), Komáromi (Gera, 76.) - Kozák
Ferencváros: Dibusz - Botka (Wingo, 71.), Dvali, Blazic, Civic - Besic, Loncar - Zubkov (Mak, 71.), Tokmac, Uzuni - Bassey (Vécsei, 28.)
gólszerző: Joao Nunes (45+4.)
kiállítva: Besic (24.)
sárga lap: Gera (88.), Szolnoki (90.), Slagveer (92.), illetve Besic (15., 24.), Civic (92.), Blazic (lefújás után)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 31 | 22 | 4 | 5 | 78-28 | 50 | 71 | GY GY D GY GY |
2. | Paksi FC | 31 | 16 | 9 | 6 | 48-40 | 8 | 54 | V V V GY D |
3. | Fehérvár FC | 31 | 16 | 10 | 5 | 55-39 | 16 | 53 | GY GY D V GY |
4. | Puskás Akadémia FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 53-33 | 20 | 49 | GY GY GY V GY |
5. | DVSC | 31 | 13 | 12 | 6 | 47-44 | 3 | 45 | V GY V GY V |
6. | MTK Budapest | 31 | 12 | 12 | 7 | 41-58 | -17 | 43 | GY D GY V V |
7. | ZTE FC | 31 | 12 | 13 | 6 | 52-57 | -5 | 42 | GY V D GY GY |
8. | DVTK | 31 | 11 | 12 | 8 | 48-56 | -8 | 41 | V D GY D V |
9. | Kecskeméti TE | 31 | 11 | 14 | 6 | 40-44 | -4 | 39 | V V GY D D |
10. | Újpest FC | 31 | 11 | 16 | 4 | 45-62 | -17 | 37 | V V V V GY |