Jól sikerült az új vezetőedző, Marco Rose bemutatkozása, ugyanis a RB Leipzig szeptember 10-én magabiztosan, 3-0-ra legyőzte a Borussia Dortmund együttesét. A találkozón kulcsszerepet vállaltak a magyar játékosok, Willi Orbán az első gólt szerezte Szoboszlai Dominik passzából, a 21 éves játékos pedig az első félidő végén hatalmas gólt lőtt a felső sarokba.
A 24-szeres magyar válogatott középpályás a gólörömnek a hetes szám mutatását választotta, amit sokan nem értettek, hogy miért pont ezt a számot formálta meg a középpályás. A Bors azt írta, hogy
Szoboszlai a hetedik Bundesliga-találatát szerezte meg, vélhetően ennek a megünneplésére szolgált a gólöröm.
A 21 éves irányító-szélsőnek ugyanis ez volt az idei első német élvonalbeli gólja. Azonban az Origo úgy tudja, hogy nem erről van szó.
A magyar támadó egyrészt az egyik barátját így köszöntötte fel a 25. születésnapján - ezért mutatta a bal kezén a két ujját, a másikon pedig az ötöt -, másrészt pedig a csapattársának, az Eintracht Frankfurt ellen megsérülő - részleges szalagszakadást szenvedett - Dani Olmónak üzent, aki a hetes mezszámot viseli Lipcsében.