A szezon második El Clásicóját (az elsőt október 16-án a 3-1-re nyerte a Real a bajnokságban) rendhagyó helyszínen, a szaúdi fővárosban, Rijádban található Fahd Király Stadionban rendezték.
Carlo Ancelotti és Xavi Hernández sem spórolt a kezdőcsapaton, a lehetőségekhez képest mindkét edző a legerősebb tizenegyét küldte pályára.
Ez volt a Real Madrid kezdője:
Ez pedig az FC Barcelonáé:
Komoly iramban kezdődött a találkozó, Courtois-nak már a 13. percben a jobb kapufára kellett tolnia Lewandowski 16-ról elengedett lövését, a visszapattanót pedig Baldé vágta az égbe az ötös sarkáról.
Öt percet kellett várni a madridi válaszra, akkor Mendy adott az alapvonalról balról, Benzema fejelhetett az ötös jobb sarkáról, de a labdát a jobb felső sarok mellett suhant el.
Aktívabb volt a Barca, többet volt náluk a labda, és többet is voltak a madridi térfélen. A mezőnyfölény a 33. perc végén pedig a gólt is meghozta: az egy perccel korábban egy szögletnél Courtois által letarolt Rüdiger vesztett labdát a madridi tizenhatos előtt, Pedri Lewandowskihoz játszott, aki tizenhatosra betörve remekül passzolt Gavihoz, a fiatal támadó pedig Carvajalt lerázva az ötösről a kapuba passzolt.
Gavi ezzel a Spanyol Szuperkupa-döntők történetének legfiatalabb gólszerzője lett, valamint Ansu Fati után a második legfiatalabb Barca-játékos, aki betalál egy Clásicón.
Közvetlenül a szünet előtt megduplázta előnyét a Barca: a Real ezúttal a félpályánál adta el a labdát, Frenkie De Jong azonnal indította Gavit, aki balról visszaadta a gólpassz Lewandowskinak, a lengyelnek már csak az üres kapuba kellett gurítania.
Fordulás után is a Barca volt veszélyesebb, Courtois-nak kétszer is nagyot kellett védenie, de Dembélé, majd Lewandowski lövésénél is a helyén volt a belga kapus. Az első igazán látványos Real-támadásra a 64. percig kellett várni, akkor Modric, Vinicius Jr. és Benzema révén jutott el a katalán tizenhatosig a Madrid, de lövés ebből sem lett.
Bezzeg a túloldalon! Egy újabb labdaszerzés után a Barca két passzból a madridi tizenhatos előtt volt, Lewandowski ugratta ki a leshatáron kilépő Gavit, aki jól játszott középre, Pedir pedig megszerezte a a katalánok harmadik gólját. Gavi ezzel a passzal mindhárom barcelonai gólból kivette a részét.
A Real impotenciáját jól érzékeltette, hogy Ter Stegennek a 72. percben Kroos gyengécske lövését kellett először védenie (lehajolt a kapuja felé guruló labdáért). A 79. percben Rodrygo lövésén viszont már bravúrra volt szüksége a német kapusnak a hárításhoz.
Az utolsó percekben is a Barcelona állt közelebb az újabb találathoz, mégis a Real szerezte meg a becsületgólt Benzema révén a ráadás harmadik percében. A katalánok a sikerrel megerősítették első helyüket a Szuperkupa örökranglistáján, ez volt a 14. sikerük, 2018 után tudták ismét megnyerni a kupát, megszerezve az első trófeát Xavi irányítása alatt.
Eredmény, Spanyol Szuperkupa, döntő:
Real Madrid - FC Barcelona 1-3 (0-2)
Fahd Király Stadion, Rijád (Szaúd-Arábia)
gól: Benzema 90+3., ill. Gavi 33., Lewandowski 45., Pedri 69.