Miért hallgatta el a kommunista magyar sportsajtó az Évszázad mérkőzését, a 6:3-at?

Az 1956-os forradalom és Puskás Ferencék "disszidálása" után a kommunista magyar sportsajtó teljesen "megfeledkezett" a 6:3 emlékezetének ápolásáról, vagyis inkább úgy tett, mintha semmi sem történt volna meg 1953. november 25-én Londonban. Aztán az évek múlásával enyhült a feszültség, s már egy-egy cikkben meg lehetett említeni a legendás összecsapást. Megnéztük, hogyan írt a magyar sajtó a 6:3 évfordulóin.

AZ ANGOLOK ÉS A MAGYAROK IS NAGYON KÉSZÜLTEK

A mérkőzés már akkor nagy érdeklődésre tartott számot, amikor a felek megállapodtak a létrejöttéről. Nyilván az akkori felhajtás semmilyen szinten nem hasonlítható egy mai hasonló rangadóéhoz, ám

nemcsak a magyarok, hanem az angolok is nagyon készültek rá.

Ők 11-en sporttörténelmet írtak Forrás: AFP/Staff

A Magyar Dolgozók Pártjának mára már rég elfeledett újságja, a Szabad Nép idézett is néhány címet a mérkőzés előtti brit lapokból.

Sunday Dispatch:

Magyarország díszes lim-lomja nem veri meg Angliát"

Sunday Pictorial:

Meg fogjuk verni a magyarokat"

The Yorkshire Post:

Magyarország? Ne féljetek tőle!

A Szabad Nép nemcsak idézett, véleményt is írt az angol lapok cikkeiről:

Az angol sajtóban el-elszórt célzások a „vasfüggönyre" és a „vörösökre", elárulják ennek a mérkőzés előtti kampánynak a célját: a biztosnak vélt győzelemmel nemcsak a világraszóló olimpiai sikereket kivívott magyar sportra akartak csapást mérni, hanem arra a társadalmi rendszerre is, amely a sporton keresztül is úgy látszik bizonyos körök számára túlzottan népszerűvé vált Angliában is.

Ne vesztegessünk erre sok szót, de állapítsuk meg, hogy a közmondás ezúttal is igaznak bizonyult: aki másnak vermet ás, maga esik bele... De van egy tényező, amelyet úgy látszik a biztos angol győzelmet várók nem ismernek, olyan tényező, amely győzni tud az átmeneti formahanyatláson, olyan tényező, amely legyőzhetetlen egységgé tudja kovácsolni a csapatot, a hazaszeretet, a szilárd eltökéltség, hogy minden erővel küzdve megfeleljenek a nép bizalmának. Ez volt a győzelmet kivívó legdöntőbb tényező."

CSAPÁS AZ IMPERIALIZMUSRA

Így értékelte a diadalt a Szabad Nép, mely az 1956-os forradalom idején a változást óhajtók oldalára állt, ezért annak leverése után megszüntették. Ám nemcsak az újságírók vélték úgy, hogy ez a „hatos" túllépett a sport keretein, akárcsak az egy évvel korábbi olimpia, melyen annyi aranyérmet szereztek sportolóink, ami azóta is csúcs:

Emeljétek magasra a magyar nemzeti színeket, a szocializmus és a béke zászlaját"

— üzente a Pécsi Lokomotív a válogatottnak. Míg a győrszemerei parasztok is büszkén táviratoztak:

Vigyétek diadalra a Magyar Népköztársaság címerét!

Kivonulnak a csapatok az évszázad mérkőzésére Forrás: AFP/Zoltan Thaly Jr.

A Népsport szerkesztőségében a győzelem után folyamatosan csengett a telefon, és ehhez hasonló üzenetek továbbítását kérték az újságíróktól:

Halló, itt Igaz József, a Magyar Pamut sztahanovista brigádvezetője. Elvtársak! Felajánlást akarunk tenni. Mi, a Magyar Pamut Igaz-brigádja fogadjuk, hogy jövő szerdán, december 1-jén, vagyis pontosan a londoni győzelemhez egy hétre „6-3-as műszakot" tartunk.

Ezen a műszakon minden eddigi teljesítményünket felül akarjuk múlni, mint ahogy labdarúgóink is felülmúlták minden eddigi teljesítményüket Londonban. Felhívjuk az egész ország sportszerető közönségét, hogy csatlakozzék hozzánk! Gyárakban, üzemekben, állami gazdaságokban, termelőszövetkezetekben mutassák meg a magyar dolgozók, milyen nagyra értékelik fiaink győzelmét."

A mérkőzést a rádióban közvetítő Szepesi György nagy lelkesedése közepette világgá kürtölte:

„költők, írjatok verseket!" ,

és ezt sokan magukra vették. Rövid időn belül hatszáz vers érkezett a Népsport szerkesztőségébe, volt olyan szerzőpáros mely – saját állítása szerint – negyedórával a lefújás után már elkészült a „művel".

6:3 A VÉGEREDMÉNY

Írta: Barna Pál és Erdős Marietta.
(15 perccel a nagy mérkőzés után, 1953 nov. 25-én.)

Hat-három a végeredmény. Beteljesült álom.
Magyarország neve hangzik szerte a világon.
Távolbalátókon Hidegkutit látták,
Puskás, Czibor, Grosics játékát csodálták.
Diadal volt e viadal kilencven szép perce.
Virágeső hulljon a nagy magyar tizenegyre.
Négy-kettő a félideje, eredmény hat-három.
Bizonyítja, hogy csapatunk első a világon.
Körülültük a rádiót a fütött szobában.
Ott szurkolt az egész család, izgalomban, lázban.
Mikor egy gólt nem adtak meg, sorban elnémultunk.
De Szepesi szólt: „Löjj, Öcsi!" s mi már mosolyogtunk.
Most a ködös Albionban, ha futballról lesz szó,
6–3 és „Hungary" lesz sokáig a jelszó.
Köszönjük a szép győzelmet, magyar fiúk, néktek.
S addig is, míg hazatértek, hálánk száll felétek.
Boldog, büszke magyarokként kiáltjuk egy szálig:
Éljenek a mi fiaink, éljenek sokáig."

Nekik (is) szólt a vers: Czibor Zoltán, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor Forrás: AFP/Staff

Egekbe szökött a lelkesedés az országban, pedig ne felejtsük, hogy akkor még televíziós adás sem volt Magyarországon, csak rádión keresztül lehetett követni az eseményeket.

Az öröm, az érzelmek különböző megnyilvánulása nyilván őszinte volt, az ilyen „bugyuta" felajánlásokat meg a sportsikereket meglovagoló felső vezetés sugallta szegény brigádvezető(k)nek.

Ezért is érdekes követni az Évszázad mérkőzésének „további sorsát", különösen annak tükrében, hogy a londoni hősök egy része hamarosan a szocialista rendszer elsőszámú ellenségévé vált.

HAT-HÁROM, MAJD NAGY CSEND

Egy évvel a nagy diadal után politikai téren még nem volt probléma a játékosokkal, akkor azért kerültek célkeresztbe, mert a hat-három első évfordulója előtt szűk öt hónappal volt egy 3-2-es vereségük.

Sajnos egy sokkal fontosabb mérkőzésen, a világbajnokság döntőjében.

Így aztán a londoni diadal egy éves évfordulóján a Népsport egyetlen sort nem szentelt a hat-háromnak. Mivel előző nap fordulót rendeztek a labdarúgó elsőosztályban (többek között Bp. Honvéd-Bp. Dózsa rangadóval) az újság ezzel foglalkoztatott kiemelten, és nem felejtette el a címlapon hatalmas betűkkel tudatni az olvasókkal:

Minden igaz hazafi adja szavazatát a Népfront jelöltjére!

Ugyanis a hétvégén ún. választás volt (a tanácsok tagjaira lehetett voksolni, ez olyan volt, mint manapság az önkormányzati választás), és a mozgósítás sikeresen működött, ugyanis három nappal később a választásra jogosult 6 595 736 „hazafi" 97,4 %-a, 6 423 480 az urnákhoz járult (vajon minek?).
Évszázad mérkőzése? Hol van az már!

Egy évvel az évszázad meccse után a sajtónak fontosabb volt a választás, mint Puskás Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Schirner Sportfoto Archiv

Zárójelben: a magát nagyra tartó Anglia az '54-es vb-n egyetlen győzelmet aratva a legjobb 8 között esett ki (16 fős volt a mezőny), ha a negyeddöntőben nem kap ki Uruguay-tól, akkor Magyarország-Anglia elődöntő lett volna.

Így elmaradt a komoly tétre menő magyar-angol,

az 1953-as barátságost pedig egy ideig nem nagyon ünnepelte a „dolgozó nép".

Főleg nem 1956. november 25-én. Akkor negyedik napjánál tartott a melbourne-i olimpia, az onnan érkező hírek uralták a sportsajtót. Ráadásul a londoni győzők közül a Honvéd játékosai nem voltak Magyarországon, mert Nyugat-Európában turnézott a csapat, és erősen kérdéses volt, hogy a vérbe fojtott forradalom után a külföldi menedzserek által megkörnyékezett gárda tagjai közül kik térnek haza, és kik nem.

1958-ban már tudott volt, hogy kik nem jöttek haza.

A hősökből bűnösök lettek – legalábbis a közvéleményt formálók körében.

Abban az évben két nappal november 25-e előtt a Népstadionban 60 000 néző előtt a válogatott 3-1-re legyőzte Belgiumot, úgy, hogy öt évvel később már egyetlen olyan focista sem lépett pályára, aki játszott Londonban.

Lantos Mihály ott volt a tartalékok között,

ám mivel akkoriban nem lehetett cserélni, ez inkább csak történelmi érdekesség.

Arról persze nincs írásos emlék, hogy vajon a 60 000 didergő néző közül mennyien beszélgettek a hatháromról a mérkőzés kezdetére várva, de akkoriban az országot elhagyó Puskás Ferenc és társainak nevét kiejteni is veszélyes volt, nemhogy leírni.

TÍZ ÉV MÚLVA, HÚSZ ÉV MÚLVA

A nagy győzelem tizedik évfordulóján, 1963. november 25-én a Népsport egyetlen sort sem szentelt a meccsnek. Földi Imre súlyemelő a csapatbajnokságon a pehelysúlyban világcsúcsot állított fel nyomásban. Egy nappal korábban, 1963. november 24-én az NB I-ben rendeztek fordulót, a másnapi újság címlapjára a Győr-Csepel (2:0) mérkőzés tudósítása fért fel.

1968. november 25-én - a meccs 15. évfordulóján - szintén nem jelent meg semmi a sportújságban. Pontosabban egy érdekes cikkre mégis rábukkantunk.

Ezen a napon Budapesten járt a svéd labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Orvar Bergmark.

Akkoriban a svéd Öster csapatának edzője, Várszegi Vilmos volt. A magyarok szövetségi edzője pedig Mészáros József. Az edzőtestület vezetője Pálfai János. Ők, négyen ültek le egy beszélgetésre, amelyen részt vehetett a Népsport szakírója, Borbély Pál. Az írásban többször előkerült az 1966-os világbajnokság nyertese, Anglia, de a 6:3-ról most sem esett egy hang sem. Ellenben hosszú cikket olvashattunk arról, miről mesélnek Sirok várának falai. A Népsportban...

A hat-három huszadik évfordulóján, 1973-ban még mindig nem foglalkozott a sajtó a mérkőzéssel, érthető, hiszen az akkor már visszavonult játékosok közül többen még mindig „disszidensnek" számítottak, még fellengzősebben hazaárulónak. A „hazafik" azonban

egyre többet emlegették a „régi idők fociját",

főleg azt követően, hogy a válogatott az 1970-es világbajnokság után az 1974-esre sem kvalifikálta magát. A rendszer által természetesen cenzúrázott szilveszteri műsorában a „szelep szerepét betöltő" Kádár-kedvenc, Hofi Géza már a következőket mondhatta:

Ha rajtam múlna én a Bozsiknak adnám az egész Váci utca mindkét oldalát végig, a közepét meg ezeknek --- söpörni"

Az "ezek" kifejezés természetesen a vb-selejtezőt elbukóknak járt, és az egyre inkább focistaellenes közvéleménynek szóló poén volt ez, de már burkoltan megjelent benne a múlt dicsérete. Elhangzott a "közellenséggé" vált három focista, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor neve is.

1956. október 7-én a francia-magyar meccs előtt a két kapitány, Puskás Ferenc és Roger Marche fog kezet Forrás: Origo

Először a magyar sajtóban komolyabban a 25. évfordulón, 1978-ban került szóba a hat-három. A Népsport 3. oldalán

féloldalas cikket szánt a találkozóra, Az évszázad mérkőzése címmel.

Tulajdonképpen ez Sebes Gusztáv szövetségi kapitány monológja volt, de mai szemmel is érdekes. Beszélt arról hogyan alakult ki az a csapat, miért nem működött egy olyan bomba-csatársor, mint a Sándor – Szusza – Deák – Puskás - Szilágyi, melynek tagjai a bajnokságban ontották a gólokat, miért volt hasznosabb a középpályán a taktikailag fegyelmezett Zakariás József, mint a virtuóz Kovács Imre, és milyen erényekkel rendelkező szélsőket keresett Kocsis Sándor mellé. Szólt ebben az interjúban arról, hogy milyen tapasztalatokat gyűjtött az angol válogatottról, mikor megnézte egy mérkőzését, és arról is, hogy

az utolsó pillanatban ő döntött arról, hogy a csapat ne repülővel utazzon Londonba, hanem vonattal,

hogy a szép tájak látványa elvonja a játékosok figyelmét a mérkőzésről. Végezetül beszélt a taktikáról, hogyan próbált túljárni az angolok eszén (utólag tudjuk: teljes sikerrel) Hidegkuti Nándor pozíciójának megváltoztatásával, majd elárult egy titkot az olvasóknak a nagy győzelem utáni öltözői hangulatról:

Nem akartam hinni a szememnek, olyan csend fogadott az öltözőben, mintha kikaptunk volna. Inkább meghatott, mint vidám volt a hangulat, mintha a játékosok csak akkor kezdték volna megsejteni, hogy milyen nagy dolgot vittek végbe. Feledhetetlen, csodálatos nap volt.

Labdarúgásunk akkor érkezett fel a csúcsra. Tavasszal Rómában megvertük végre annyi év után az olaszokat, ifjúsági válogatottunk pontveszteség nélkül nyerte az UEFA-tornát, utánpótlás-válogatottunk pedig Bukarestben diadalmaskodott a VIT labdarúgótornáján."

Ez a cikk abban az évben jelent meg, amikor a magyar válogatott két sikertelen selejtezősorozat (1970 és 1974) ismét ott volt nyáron a világbajnokságon, de nem sikerült két csapatot megelőzni az argentin-olasz-francia-magyar kvartettben. Akkor azt nagy csalódásként élték meg a szurkolók,

ezért is volt jó olvasni ősszel a korábbi sikerkapitány gondolatait a nagy győzelemről.

Az 1978-as argentínai vb utáni két vb-n is részt vett válogatottunk, és míg a '80-as évek ifjú szurkolói azért a csapatért rajongtak, a korábbi évtizedek drukkerei egyre többet emlegették Puskásék sikereit, és a hathármat.

A hathárom ötvenedik évfordulóján már hatalmas ünneplésben részesült Puskás Ferenc, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Ez utóbbi reneszánsza akkor kezdődött igazán, amikor

Puskás Ferenc 1981-ben először hazalátogatott.

Akkor még ideológia és szabadság terén ugyan nem történt nagy változás, de már az ország akkori vezetői kénytelen-kelletlen tettek bizonyos gesztusokat a nyugat felé, mert az ország életben maradásához ez nélkülözhetetlen volt. Ebbe a közegbe már – persze garanciákat kérve – el mert jönni Puskás.

Két évvel később, 1983-ban a Népsport a címlapján

negyedoldalas (ahogy ott nevezték „százsoros") publicisztikával emlékezett az akkor harmincéves londoni meccsre.

Ám annak bizonyítására, hogy mennyire képlékeny volt még akkor minden, és mennyire a megszálló hatalom diktált nálunk egy mindenki által ismert tény: egy évvel később szovjet nyomásra a magyar sportvezetés bojkottálta a Los Angeles-i olimpiát.

A MAGYAR LABDARÚGÁS NAPJA

A hat-három elismerése szempontjából is

az igazi áttörést a rendszerváltás hozta meg.

A legendás mérkőzés 40. évfordulóján, 1993-ban a Magyar Labdarúgó-szövetség

„ a magyar labdarúgás napjának" nyilvánította november 25-ét.

A londoni túrán résztvevők közül a még élő játékosokat a köztársasági elnök fogadta a Parlamentben. Buzánszky Jenő, Czibor Zoltán, Grosics Gyula, Hidegkúti Nándor és Puskás Ferenc a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át. Továbbá Gellér Sándor, Várhidi Pál, Kovács Imre és Sándor Károly a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta.

Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Zakariás József, Bozsik József, Budai II. László és Kocsis Sándor akkor már nem élt.

Az 1953-as londoni kezdő 11-ből már csak öten lehettek ott.

Amióta november 25-e a magyar foci ünnepe, azóta természetesen helyére került ez a találkozó.
2002-ben a Népstadion nevet Puskás-stadionra változtatták az illetékesek, a „névadón" ott volt az akkor már itthon élő, de nagyon beteg Puskás Ferenc is.

2002. április 2-án a Londonban győztes csapat kapitányáról, Puskás Ferencről nevezték el nemzeti stadionunkat Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Az ötvenedik évfordulón, 2003-ban nagy ünnepség volt, ezzel már kiemelten foglalkozott az akkorra már jócskán felduzzadt hazai sajtó. Egyre fogyott azoknak a száma, akik végigizgulták az 1953-as rádióközvetítést, de

a hálás utókor is igyekezett emléket állítani annak a mérkőzésnek,

természetesen másképpen, mint az Igaz-brigád annak idején. A Magyar Posta 100.000 példányban adta ki azt a blokkot, amelynek egyik tagján a Népstadion megnyitása, a másikon a 6-3 egy pillanata látható. Ezüstből készült 3000 emlékérem is piacra került, ezek közül

az egyes sorszámút Grosics Gyula, a kettest Buzánszky Jenő, a tízest Puskás Ferenc kapta.

Akkor már csak ők éltek abból a legendás 11-ből. Ők még elolvashatták Horváth Antal, egyetemi docens 115 oldalas versét is a hatháromról. Továbbá meghallgathatták a sokkal korábban született, a bevezetőben már szóba került Hobo Blues Band dalt is.

A hat-három a magyar egyetemes kultúra része lett.

Nem is olyan régen felújították a meccs felvételét is, amit színesben izgulhat végig, aki szeretné.

A 70. évforduló előtt néhány nappal az ország ismét nagy focisikert ünnepelhetett – ki ne tudná? – válogatottunk csoportelsőként jutott be az Európa-bajnokság legjobb 24 csapata közé. A diadalt követő ünnepség során mai csapatkapitányunk, Szoboszlai Dominik megígérte, hogy jövőre valami

nagyot alkot a csapat Németországban.

Reméljük.

Ahogy azt is reméljük, hogy lesz hamarosan újra olyan magyar focisiker, melyről versek születnek, dalt írnak (Hobo még jó egészségnek örvend és alkot) mozdony, bor, borozó névadója lesz, és alkotnak majd olyan játékosok, akikről stadiont, sportközpontot, utcát, utánpótlásnevelő programot neveznek el.