Vágólapra másolva!
Hat éve küzd a babáért Cseh László és felesége. A világbajnok úszó és gyönyörű párja, Dia nincs elkeseredve, mert biztosak abban, hogy előbb-utóbb teljesül életük legnagyszerűbb álma.

Igazi álompár Cseh László és Dia. Az úszó – aki a 2008-as pekingi olimpián három ezüstérmet nyert úgy, hogy mindhárom alkalommal csak az ötkarikás játékok történetének legeredményesebb versenyzője, az amerikai Michael Phelps tudta megelőzni – állítja: pályafutása nagy sikerei nem jöttek volna neki össze, ha nincs mellette imádott felesége, Diána.

Kapcsolatuk azért is különleges, mert a mai világban, főleg a hírességek körében oly ritka, hogy jóban-rosszban, hosszú, hosszú éveken kitartanak egymást mellet. Az ő szerelmük majd másfél évtizede kikezdhetetlen. Meghitt, boldog kapcsolatukra egyetlen árnyék vetül.

Régóta szeretnének babát, de a trónörökös csak nem akar megérkezni.

„Amióta összekötöttük az életünket,

– magyarázta a Borsnak a 35 éves Dia, aki akupunktúrás szalont üzemeltet, megfordult a kezei alatt többek között az olimpiai bajnok dél-afrikai Chad le Clos is. – Az okok bizonyára máshol keresendők. Mint mindenki életében, a miénkben is vannak hullámvölgyek, melyekből mindig vezet kiút, ez is egy ok lehet az ilyen esetekben."

„A legkisebb különbség is útjában állhat legnagyobb álmunknak, hogy közös gyermekünk szülessen. De nem vagyunk egyáltalán elkeseredve.

Ma már rengeteg alternatív megoldás létezik, természetgyógyász segítségét is igénybe vehetjük. Bár egyelőre csak természetes megoldáson gondolkodunk" – árulta el Cseh László felesége.

A napokban zajlik a magyar úszó országos bajnokság. Cseh László, a BVSC 35 éves klasszisa a mixed vegyesváltó tagjaként pályafutása 111. nagypályás bajnoki aranyérmét szerezte meg.