Láncfűrésszel támadt a szomszédra a német focilegenda

Borussia Dortmund - Manchester City Sports soccer Knockout round Quarterfinals Return matches BVB Hertha BSC lbn Berlin Horizontal CHAMPIONS LEAGUE, Jens Lehmann
Egy rasszista üzenet miatt távoznia kellett a Hertha BSC felügyelő bizottságából Jens Lehmannak
Vágólapra másolva!
A német labdarúgó válogatott korábbi kapusa, Jens Lehmann várhatóan komoly büntetésre számíthat legutóbbi ámokfutása után.

A német válogatottal 2002-ben világbajnoki ezüst, majd négy évvel később hazai pályán bronzérmes kapus ezúttal a szomszédjával került összetűzésbe, aki meglátása szerint engedély nélkül épített egy garázst a telkére. Már ezzel is sikerült felbosszantania Lehmannt, az pedig csak tovább dühítette az egykori kapust, hogy az építmény rontotta a kilátást a telkéről a Starnberg-tóra.

Korábban egy rasszista üzenet miatt kellett távoznia a Hertha BSC felügyelő bizottságából Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Martin Meissner

Lehmann nem várt a hatóságokra, maga vette kezébe az ügy intézését, amihez egy motoros láncfűrészt talált a legalkalmasabbnak, azzal ment neki a szomszéd garázsának, amelyben mintegy 10 ezer eurós kárt okozott. Lehmannak egyébként ez már nem az első hasonló, láncfűrészes ügye.