Vágólapra másolva!
Sokféle jelzővel illethetnénk Michelisz Norbert szezonkezdetét a túraautó-világkupa 2018-as évadában, de az unalmas egészen biztosan nem lenne köztük. Ha létezne végletes pszichés megpróbáltatás, valamint rázós érzelmi hullámvasút kifejezés az értelmező szótárban, akkor egészen biztosan a közönségkedvenc magyar autóversenyző hungaroringi hétvégéje lenne mellettük a magyarázat.

Nézzük akkor sorban: több tízezres, győzelemre éhes hazai szurkolótábor, saját tulajdonú csapata és saját pilótája bemutatkozása a túraautózás top sorozatában, második kislányával bármelyik pillanatos várandós feleség, plusz mindezekhez egy szinte minősíthetetlenül balszerencsés előző versenyhétvége - csupán ezeket a tényeket kellett kezelnie az elmúlt három napban, és itt a csupán tényleg idézőjelben áll. Mindehhez hozzájött az érzelmek kavalkádja: a csalódottság, hogy nem sikerült a hazai közönség előtt futamot nyerni, és hogy mindez rajta is múlt, de mégis a saját csapattársa törte össze a szurkolók szívét, valamint a büszkeség és boldogság, hogy a kislányáról elnevezett istállója, a M1RA fantasztikus teljesítménnyel második helyet szerzett úgy, hogy csak beugrott a mezőnybe a WTCR-szabadkártyás Nagy Dániellel. A hektikus, mégis élménygazdag hétvége után kérdeztük az egy-egy második- és harmadik, valamint egy hatodik helyet, és két pole-pozíciót szerző versenyzőt.

Azt mondta a verseny utáni sajtótájékoztatón, hogy a közönség biztatása már nem nyomásként nehezedik a vállára, hanem erőt ad. Mi az, amiben még változott az elmúlt hét év alatt az első hungaroringi versenyéhez képest?
Nem tudom, mekkora része a mostani énemnek a tanulás, a tudatosság, és mennyi a tapasztalat és a rutin. A kulcs az mindig az, hogy az ember gyorsan át tudjon lendülni abba a mentális állapotba, hogy autóba ül és jól kell teljesítenie. Ez nem megy mindig csettintésre, de ebben mondjuk rutinosabb vagyok, mint voltam az első-második-harmadik hungaroringi hétvégémen.

Michelisz Norbert a WTCR hungaroringi hétvége szombati futamán a harmadik lett Forrás: Csudai Sándor - Origó

Miért lehet az, hogy mégis mindig történik valami a hazai versenyein?
Nyertem azért két futamot itthon, inkább azt mondanám, hogy ezen a mostani hétvégén nem tudtam kihozni a maximumot a lehetőségeimből.

Tavaly is inkább rajtam ment el a rajt és a futamgyőzelem, ugyanezt éreztem most a harmadik verseny után.

Én voltam a legcsalódottabb mindenki közül,

de összességében, a bajnokság szempontjából ez egy nagyon fontos hétvége volt, hiszen vissza tudtam hozni a pontszerzés ritmusát. Hasznos azért is, mert pontosan látszik, hogy miben kell még javulnom, a rajtolásban.

Jól látszott most, hogy nagyon kicsi apróságok döntenek arról, hogy valaki futamot nyer-e vagy sem.

Lehet, hogy az a plusz hatvan rajt, amivel többet megcsinált például a csapattársam, Gabriele Tarquini ezzel az autóval, az ezekben a kulcspillanatokban jól jöhet. De nem fogom ezt az előnyt sokáig meghagyni neki, azt garantálhatom.

Csapattársa, Gabriele Tarquini nagyobb rutinja itt-ott még megmutatkozik Forrás: Csudai Sándor - Origó

Saját tulajdonú csapata, a M1RA és idei versenyzője, Nagy Dániel remek teljesítményét látva (második lett a második futamon - a szerk.) nem fáj a szíve azért, hogy nem sikerült egész szezonra nevezniük a WTCR-be?

mert rengeteget kilincseltem a téli időszakban, nagyon sok energiát fektettem abba, hogy akár a csapattal közösen tudjak versenyezni. Sajnos mégsem tudtuk, nem tudtam összehozni a megfelelő támogatási hátteret. Természetesen nem akarom ezzel azt mondani, hogy a BRC Racing második számú választás volt, mert ez egyáltalán nem lenne igaz, ugyanakkor igen, fáj a szívem, hogy a M1RA nem tud teljes szezont futni a WTCR-ben. Ugyanis ahogy ezen a hétvégén látszott,

annyira kiegyensúlyozttan magabiztosak és profik a srácok, hogy bőven megérdemelnék.

Dolgoznom kell azon, hogy hogyan tudnék hatékonyabban támogatókat találni a csapatnak.

Nagy Dániel második helyet szerzett a vasárnapi nyitófutamon a M1RA Hyundai i30 N TCR-ével Fotó: Csudai Sándor - Origo

Felesége, Johanna második kislányukkal várandós, gyakorlatilag bármelyik pillanatban érkezhet a pici. Nézte a versenyeit?
Szombaton igen, nézett, de most kora estig még nem beszéltünk.

Biztosan az lesz az első, hogy elkezd majd vigasztalni, hiszen nagyon jól ismer, és látta rajtam a dobogón, hogy azért csalódott vagyok amellett, hogy nyilván örülök a pontoknak.

Familytime ‍ ‍ ‍

Norbert Michelisz (@nmichelisz) által megosztott bejegyzés,

Mindig fegyelmezettnek, nyugodtnak, higgadtnak tűnik, hogyan adja ki a feszültséget?
Időmérős gyorskörökön, meg a futamokon általában. (nevet)

Szokott Michelisz Norbert dühös lenni?
Persze. De mindig a fegyelmezett sportolókra néztem fel, mert a kiegyensúlyozott jó teljesítményhez elengedhetetlennek tartom a fegyelmezettséget. Amellett, hogy tudatosan ilyen vagyok, az alaptermészetem is segít ebben.

A feleségem tudna mesélni arról, hogy hogyan adom ki magamból a feszültséget.

Ha versenyhétégén nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném, akkor igyekszem az autóban kitombolni magam.

Visszatérve a családjához, mi történt volna, ha hétvégén érkezik a baba?
Akkor most biztosan nem beszélgetnénk itt! De komolyra fordítva, gondolom, ugyanúgy versenyeztem volna, nyilván más érzelmi állapotban.

Kicsit azért tudott örülni Fotó: Csudai Sándor - Origo

Michelisz Norbert csapata, a M1RA május első hétvégéjén kezdi meg szereplését a TCR Európa-kupában, a WTCR pedig május 10-12-én folytatódik a Nürburgringen.