Vágólapra másolva!
A futamgyőzelemért száll harcba a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája a gyorsasági kamion Eb Hungaroringen sorra kerülő hétvégi második versenyhétvégéjén.

A téli holtszezonban több változás is történt a 34 éves pilóta körül: egyrészt visszahívta maga mellé azoknak a magyar szakembereknek egy részét, akikkel közösen nyert Eb-t 2014-ben és 2015-ben, másrészt pedig a német csapat műhelyét is sikerült Magyarországra költöztetni.

Kiss versenykamionját így ebben az évben már Kecskeméten készítik fel,

igaz, a motorfejlesztéssel kapcsolatos minden tevékenységet változatlanul Németországban végzik az istálló német szakemberei.

A kamion Eb idei szezonjának első négy futamára május utolsó hétvégéjén került sor az olaszországi Misanóban, Kiss pedig több mint másfél év, 2017 októbere után tudott újra versenyt nyerni, a hétvége harmadik, a vasárnapi versenynap első futamán aratott magabiztos győzelmével.

Kiss Norbert szeretne futamgyőzelemmel kedveskedni a hazai szurkolóknak Forrás: Kiss Norbi Facebook

Kiss Norbert így az első kör után az összetett harmadik helyén áll, a Hungaroringen, saját közönsége előtt pedig mindenképpen szeretne futamot, futamokat nyerni.

- fogalmazott a versenyző a csapat hírlevelében. Hozzátette, pár új alkatrészt beépítenek a versenygépébe, ezeket pénteken próbálják majd ki először. A céljuk az, hogy a súlypont hátrébb helyezésével még optimálisabban fusson a kamion.

A kamion Eb mogyoródi versenyhétvégéjének programja során szombaton 11 órától időmérő edzést, majd 14 órától az első, 16.30-tól pedig a második versenyt rendezik meg. Vasárnap 10.30-tól újabb időmérő edzésre kerül sor, aztán a hétvége harmadik futama 14 órakor, a negyedik, utolsó viadal pedig 16.30-kor rajtol el.