Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Meghalt egy 15 éves lány, miután lezuhant egy bevásárlóközpontról

Vágólapra másolva!
Japánban, Nagakute városában egy 15 éves lány lezuhant arról az átjáróról, amely egy bevásárlóközpont két épületét köti össze. Később a kórházban meghalt. Egyelőre vizsgálják az eset körülményeit.
Vágólapra másolva!

Az eset a rendőrségi tájékoztatás szerint még szombaton, 10 óra 50 perc körül történt, Aicsi prefektúrában, az Aeon Mall nevű bevásárlóközpontban, Nagakutében. A pláza egyik dolgozója hívta a segélyhívó telefonszámot, miután látta, hogy a lány lezuhant a bevásárlóközpont két épületét második emeleti magasságban összekötő átjáróról. Az áldozat az átjáró alatti úttestre esett.

A helyszínre érkező rendőrök a 15 éves lányt az épület rámpáján fekve találták meg. Intézkedtek kórházba szállításáról, ám később azt közölték, hogy az orvosi ellátás ellenére meghalt.

A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket az ügyről. Csupán annyit árultak el, hogy az incidenskor a lány egyedül volt.

aeon mall, nagakute
A bevásárlóközpontról készült felvétel - a képen látszik az átjáró, amelyről a lány lezuhant
Fotó: Aeon Mall / AO

A környező térfigyelő kamerák felvételeit vizsgálva próbálják megállapítani, hogy pontosan mi történt. Egyelőre arról sem adtak tájékoztatást, hogy véletlen baleset történt, mint ami valószínűnek látszik, vagy esetleg öngyilkossági kísérlet, esetleg más áll a háttérben.

 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről