Cikkünk folyamatosan frissül
A második napjához érkezett Oscar Pistorius pere, az első tanút megtörte Barry Roux ügyvéd, de volt egy pillanat, amikor a barátnőjét, Reeva Steenkampot tavaly februárban lelövő paralimpiai bajnok futó is elsírta magát. Aztán jött még két tanú, az egyik szerint hangosan veszekedtek a gyilkosság előtt. Nagyon messze még a vége. A keddi tárgyalás történései percről percre.Az első nap történéseiről itt olvashat összefoglalót.
09:20
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Pistorius kialvatlan

Jóval a tárgyalás megkezdése előtt érkezett a vádlott, meglehetősen fáradtnak és kialvatlannak néz ki.

Pistorius megérkezik Forrás: AFP/Marco Longari

09:35
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Tömeg van

Akárcsak tegnap, ma is több száz újságíró van a pretoriai bíróságon és az épület előtt.

09:39
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Az anya nincs itt

Ma egyelőre nem jelent meg a bíróságon Reeva Steenkamp édesanyja.

09:49
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Ugyanaz a tanú

A tegnap is tanúskodó Michelle Burger, Oscar Pistorius szomszédja az első tanú ma is. A tegnapi tolmács sokmindent félrefordított a mondandójából, most kapott egy másik tolmácsot.

09:51
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Pistorius ügyvédje máris támad

Barry Roux, Pistorius ügyvédje gyorsan támadásba lendül, szerinte Michelle Burger úgy adta le a vallomását, hogy nem hitte el a sportoló verzióját, azaz, hogy ő azt hitte, hogy betörő volt a házban.

"Mert az a verzió nem hihető a számomra, ugyanis nem erre enged következteni az, amit hallottam aznap éjszaka. Talán Mr. Pistorius el tudja magyarázni, hogy miért" - jön a válasz a tanútól.

09:58
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Roux frusztrált

"Pontosan tudom, hogy mit hallottam. Egy nő sikoltozott, én azt gondoltam, hogy betörtek valakihez" - mondja a tanú. Roux frusztráltan csóválja a fejét Burger válaszaira.

10:00
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Megszakad a tárgyalás

A vád tegnap kérte, hogy ne mutassák a tanú arcát a tévében, de most kaptak egy olyan fülest, hogy valaki a teremben telefonnal levideózta Michelle Burgert, és kitette az internetre. A bírónő megszakítja a tárgyalást.

10:08
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Csak egy fotó volt

Kiderült, hogy nem videófelvétel, csak egy kép volt, amely felkerült az internetre. Michelle Burger egy egyetemi tanár, az iskola honlapjáról vették le a fotóját.

10:18
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Pistorius notepadezik

A szünetben a vádlott fáradtan nézett maga elé, majd a notepadjén kezdett el írkálni.

10:24
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

A bírónő kiakadt

A bírónő szerint a média jelenléte rendkívül zavaró, és ha nem viselkednek az újságírók korrekt módon, akkor "nem fog velük kesztyűs kézzel bánni."

10:28
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Folytatódik, Roux kérdez

Folytatódik a tárgyalás. Barry Roux megkérdezi a tanút, hogy miből gondolta, hogy betörő van a házban, ahonnan a sikoltozás jött. "Nem voltam a házban, csak arra tudok alapozni, amit hallottam. A női sikolyból azt vettem le, hogy valaki az életére tör."

10:33
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

És azt honnan tudja...?

Roux és Burger között a párbeszéd:

- Gondolom látta a SkyNewst és mindenféle híreket olvasott, azért ilyen tájékozott. Azt például honnan tudja, hogy egy férfi és egy nő volt az ominózus házban?

- Mert férfi segélykiáltást és női sikolyt hallottam.

10:45
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Az utolsó lövés után is volt sikoly

Roux szerint a pisztolylövések lehetetlenné teszik, hogy egy 177 méterre lévő házból utána sikolyokat is halljon az ember. Gerrie Nel, a vád képviselője szerint ez nem így van.

A tanú így vall: "Hallottam sikolyt a lövöldözés megkezdése után, sőt, utoljára az utolsó lövés után is hallottam a nő hangját."

10:50
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Mindent tisztán hallani

Burger így folytatja: "A negyedik lövés közben is hallottam sikoltozást. Tisztán lehet mindent hallani, hiszen nincsenek épületek Pistorius háza és az enyém között, a hálószobám ablaka pedig nyitva volt."

10:53
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Reeva be volt zárkózva

Roux az iránt érdeklődik, hogy hogyan hallhatott sikolyokat a tanú, hiszen: "Tudjuk, hogy amikor Reevát lelőtték, akkor be volt zárkózva a mosdóba, és a fürdőszoba ablaka is be volt zárva. 177 méterről lehetetlen így meghallani a sikoltozást."

11:01
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Menjünk ki ordibálni!

"Jöjjön ki az esküdtszék minden tagja, és kezdjenek el ordibálni az egyik házban, kizárt, hogy hallani lehet a másikban" - mondja Roux, mire Burger közli, hogy azóta számos épületet húztak fel a két ház közé, így már nem ugyanolyanok a körülmények, mint tavaly februárban

11:07
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Pistorius sokat jegyzetel

Pistorius már két lapot jegyzetelt össze, és egy újabbat vesz elő.

Pistorius sokat jegyzetel Forrás: AFP/Kim Ludbrook

11:14
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Miért kell négyszer megkérdeznem?

Roux Burgerhez: "Amikor a biztonsági szolgálatot hívta, akkor nem hallott sikoltozást? Miért kell ugyanazt a kérdést négyszer feltennem?"
A bírónő rövid szünetet rendel el.

11:20
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Csak a nagynéni van jelen

Pistorius és családja azonnal elhagyja a termet. Reeva Steenkamp családjából csak egy szőke nő, vélhetően a nagynénje van jelen.

11:27
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Így menekítették be Pistoriust

Pistorius mai megérkezése:

11:37
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Mosolyog a család

Pistorius sokkal összeszedettebb, mint volt még tavaly az első néhány meghallgatásán. Jegyzetel, figyel a tanúra, a családja is jóval nyugodtabban viselkedik, beszélgetnek az újságírókkal, mosolyognak. Pistorius apja, Henke azonban sem tegnap, sem ma nincs a bíróságon.

11:44
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Terítéken a férj vallomása

Folytatjuk. A bírónő és az esküdtszék kap egy-egy másolatot Michelle Burger férjének vallomásából.

11:46
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Roux, a kötekedő

Barry Roux szerint túlságosan is hasonló a férj és a feleség vallomása, mintha megbeszélték volna, hogy ugyanazt írják.

"Talán azért, mert ugyanabban a szobában voltunk, így ugyanazt hallottuk" - jön a válasz a nőtől.

11:54
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Roux, a szarkasztikus

Burger tagadja Roux állítását, amely szerint a férje vallomását használta volna fel az ő vallomástétele közben.

"Hát persze" - reagált szarkasztikusan Pistorius ügyvédje, amelyért aztán elnézést kért a bírónőtől.

12:05
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Miért kért segítséget Pistorius?

Párbeszéd Roux és Burger között:
- Ha egy férfi meg akar ölni egy nőt, akkor miért kezdene el a férfi segítségért kiabálni? És miért sírt a lövések után, ha szándékosan tette?
- Nem tudom, ezt Mr. Pistoriustól kellene megkérdezni - jön a válasz a tanútól.

12:13
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Pistorius sikoltozott, nem Reeva

Roux szerint a tanú nem Reeva Steenkampot hallotta sikítani, hanem Pistoriust, aki sikoltozva próbálta meg egy krikettütővel betörni a wc-ajtót, miután észlelte, hogy a barátnőjére lőtt rá. "A ballisztikai vizsgálatok szerint Reeva egyébként sem tudott volna már olyan hangosan sikítani a lövések után, hogy az elhallatszódjon a tanú házáig" - tette hozzá az ügyvéd.

A vád képviselője, Nel szerint a ballisztikai vizsgálat semmi ilyen bizonyítékkal nem rendelkezik, mint amit Roux mond.

12:15
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Pistorius megtört

Pistorius zsebkendőt vesz elő, és a szemét törölgeti.

12:19
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Azért meg tudom különböztetni...

Roux ismét megkérdőjelezi, hogy Burger meg tud-e különböztetni egy pisztolylövést, egy krikettütővel való ütést, egy férfi és egy női sikolyt.

"Azért meg tudom különböztetni, hogy pisztoly dördült-e, vagy egy faütővel vertek egy ajtót" - válaszol a tanú.

12:28
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Roux megtörte Burgert

Roux és Burger utolsó párbeszéde:
- 177 méterre a helyszíntől ön le tudta mérni a lány hangjából, hogy mennyire félt, hogy az életére törtek, mindezt egy pillanat alatt, miközben ő egy zárt abalak mögött egy wc-be volt bezárkózva.
- Nagyon csendes az a környék, jól terjed a hang.
- Akkor azt miért nem hallotta, hogy egy férfi sír?
- Férfi hangtól csak segítségkérést hallottam - mondta Burger, majd sírva fakadt.

A bírónő megköszönte neki a közreműködést, és elengedte.

12:35
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Itt az új tanú

Egy másik szomszéd, Estelle van der Merwe az esküdtszék előtt. Azzal kezd, hogy közli: nem ismerte személyesen Pistoriust, korábban soha nem találkozott vele.

12:42
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Egyórás veszekedést hallott

Van der Merwe azt mondja, a fia, a férje és ő este 9 óra körül mentek lefeküdni aludni, hajnal 1 óra 56-kor arra ébredtek, hogy egy férfi és egy nő hangosan veszekszik, mintha verekedtek is volna. Egy órán át tartott a veszekedés, de nem értette, hogy miket mondtak egymásnak.

12:46
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Párna a fejre, alvás, felriadás

Van der Merwe mérges volt, mert a fia másnap vizsgázott az iskolában, és azt szerette volna, hogy kipihenje magát előtte. Ő maga egy párnát tett a fejére, hogy ne hallja a veszekedést. Később kiment, hogy megnézze, lát-e valamit, de nem látott semmit, ezért visszament aludni. Hajnali 3 órakor négy "zajra" riadt fel. "Zajként" fordította a tolmács a pisztolylövéseket, a bírónő megkéri, hogy pontosan fordítson.

12:49
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Bang, bang

"Azt akarják, hogy írjam le, hogy milyen zaj volt? Bang, bang, ez a legközelebbi, ahogy elő tudom adni" - mondja a tanú.

12:53
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Hallottam, hogy egy férfi sír

Van der Merwe: "Mondtam a férjemnek, hogy szerintem lövéseket hallottam. Ő kinézett az ablakon, de nem látott semmit, aztán hívtuk a biztonságiakat. Nem sokkal később hallottam, hogy egy férfi sír."

13:00
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Rövid ebédszünet

A szünet után Gerrie Nel, a vád képviselője kérdezi a tanút.

13:10
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Pillanatkép a teremből

Újságírók körmölnek a tárgyalóteremben.

Forrás: AFP/Kim Ludbrook

13:35
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Nagy a susmogás

Pistorius (balra hátul) és a teljes védelem, jobbra a dörzsölt Barry Roux.

Pistorius csapata Forrás: AFP/Antoine De Ras

14:01
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Pistorius hiányzik

Már szinte mindenki a teremben, a vádlotton kívül.

14:10
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Miért nem hallott sikolyokat?

Itt a vádlott is, folytatódik a tárgyalás, Nel, a vád képviselője befejezte a kérdezősködést, Roux, Pistorius ügyvédje következik. A második tanútól, Van der Merwétől azt kérdezi, hogy hogyan történhetett meg az, hogy nem hallott sikoltozást?

"Fogalmam sem volt még arról sem, hogy honnan jönnek a hangok. Féltem még a lakás másik részébe is átmenni" - jön a válasz.

14:15
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Nem mondta el

Roux: - Elmondta a férjének aznap éjszaka, hogy a lövések előtt veszekedést hallott?Van der Merwe: - Nem, nem mondtam el.

14:24
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Női vagy férfi hang?

A kérdés most az, hogy az a hang, amit Van der Merwe hallott, női vagy férfi hang volt-e. Szerinte női. "Egy női hang magasabb és jobban hallható, mint egy mély férfi hang" - mondja a tanú, akin

14:31
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Jön a következő tanú

Van der Merwétől nem kérdeznek többet, a következő tanú Charl Johnson, az első tanú, Michelle Burger férje.

14:36
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Átlagos estének indult

Johnson: "Átlagos estének indult, ugyanúgy 9 és 10 között feküdtünk le, majd hajnalban sikoltozásokra ébredtem. Felemeltem a fejem, hogy jól hallottam-e, majd kiugrottam az ágyból, és kimentem az erkélyre."

14:45
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Rossz számot hívott

Johnson így folytatja: "Egy női hangot hallottam, a nő bajban volt, majd egy férfi segítségért kiáltott. Aztán felhívtam a feleségem telefonjáról a közeli biztonsági szolgálatot, és bejelentettem, hogy valakit megtámadtak a környéken. Kiderült, hogy a telefonban nem az itteni biztonsági szolgálat telefonszáma volt, hanem egy másik kerületé, letettem, aztán kimentem a teraszra."

14:52
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Sokkot kaptunk

Johnson: "Aztán jöttek a lövések, és még a negyedik után is hallottam sikolyt. Az első lövés után volt egy kis szünet, majd a következő három viszonylag gyorsan követte egymást. Sokkot kaptunk, és azt gondoltuk, hogy a férfit, aki segítséget kért, lelőtték a felesége szeme láttára."

14:57
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Nem állt össze

"Azt gondoltuk, hogy egy házaspárt megtámadtak, majd elmentek a helyszínről" - mondta Johnson, majd hozzátette, hogy nagyon meglepődött, amikor másnap kiderült, hogy mi történt. "Nem akartam elhinni, egyszerűen nem állt össze azzal, amit hallottunk."

15:03
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Nagyon közel voltak

Johnson a tévében látott egy légifelvételt a gyilkosság helyszínéről, akkor vette észre, hogy milyen közel is voltak a tett színhelyéhez. Ennek ellenére először nem a rendőrséghez fordultak tanúskodni, hanem kikérték egy ügyvéd véleményét, mielőtt a média rájuk nem szállt.

15:06
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Mi mást hallottunk

"Akkor azt mondták a rádióban, hogy csak egy személy kiabált azon éjszaka, de mi teljesen mást hallottunk" - mondja Johnson.

15:08
2014. március 4.
Vágólapra másolva!

Mára ennyi

Gerrie Nel, a vád képviselője arra kéri az esküdtszéket és a bírónőt, hogy mára fejezzék be a tárgyalást, és szerdán folytassák. Helyt adnak a kérésnek, folyt. köv. szerda reggel.